Beszélgetés Tihanyi Tóth Csaba színész-producerrel
Engem leginkább a Barátok közt című sorozatból ismernek. S hogy ezenkívül mivel foglalkozom még?Az az igazság, hogy a két dologgal. A televíziózás, ami 12 éve van az életemben, ami nagy dolog számomra, a másik a Tihanyi  Vándorszínpad. A saját társulatomban 13 éve tevékenykedem. Előtte is színészként dolgoztam, de alkalmazásban mindenféle közszínházakban különböző szerepeket osztottak rám, különböző szerződéseim voltak. A sorozat forgatásának kezdete előtt egy évvel kitaláltam a Tihanyi Vándorszínpadot, ami egy nagy dolog, mert gyakorlatilag  13 év alatt több mint 2000 előadásunk volt: operettel, meseelőadásokkal, János vitézzel. Nem vagyok minden előadásba benne, a meseelőadásokat nem tudom vállalni, gyakorlatilag ez maximálisan kitölti az időmet.Édesapám, édesanyám menedzseli a műsorunkat, úgyhogy a szervezést, a kapcsolatokat ők bonyolítják, én játszom a darabokban, és én vagyok az összes előadásnak a producere, szóval én adom a fizetéseket, stb… és én finanszírozom a produkciókat. A feleségem az oszlopos primadonnánk, a mai János vitéznek ő volt az Iluskája, a sógorom, aki kiváló táncos, komikus a János vitézben a technikát kezelte. Úgyhogy megoszlanak a szerepek. Az édesapám ráadásul színész volt régen, és ebben az előadásban 70 évesen a francia király szerepét játsza. Ma ugyan nem ő volt, hanem egy kolléga, de egyébként ő is játssza. A húgom színésznő, énekesnő, a mesedarabok állandó szerzője és rendezője, az apósom zeneszerző bárénekes, bárzongorista, a mesedarabjainknak a zeneszerzője, ugyhogy nálunk elégé bő a család, mindenki kiveszi a részét a munkából, mondhatni ez egy családi vállalkozás, de ettől nagyon fontos a dolog, mert hát tudjuk, a nemzetnek is, a családnak is egységben van az ereje. Ezért vagyunk erősek, hála jó Istennek. Ezáltal a kollégáink is boldogan jönnek hozzánk játszani, nemcsak azért, mert pénzt kapnak, mert máshova is járnak, hanem mert látják, hogy itt egy egység van és szeretetre alapuló közösség.

– Honnan jött az ötlet, hogy létrehozzák ezt a társulatot?

– Onnan jött az ötlet, hogy édesapám gyakorlatilag  még anno a Kádár-rendszerben szabadúszó színész volt, mert politikailag nem volt igazán rendben az akkori rendszerrel. Abban az időben, mikor az Aczél elvtársnál a három T volt a jellemző: a támogatott, a tűrt és a tiltott, édesapám a tűrt kategóriában volt. Már akkor magánszínháza volt, amikor ezt még nem igazán lehetett, és az ötletet én gyakorlatilag otthonról elszívtam magamba. Rengeteget ment a papám szervezni, személyesen tárgyalt, ha új bemutatója volt, ő finanszírozta a darabokat, ami akkoriban nagyon nagy dolog volt, mert ez egy magánvállalkozásnak számított. Szóval önmagában én ezt már láttam, hogy ez miképpen működik.

– Miért éppen az operettekre koncentrálnak?

– Amikor elszerződtettem Pécsre, akkor azt mondtam, hogy mostantól 29 évesen a magam ura akarok lenni, az én ízléseim alapján legyenek a darabok, és olyan missziót végezzek, ami az operett, amit kezdenek elfelejteni. Nem akármikor mondtam ezt – 1997-ben – pedig akkor még nem akarták elfelejteni, de most meg lehet nézni, hogy a fővarosi Operettszínház hány operettet játszik egy hónapban. Alig játszanak, úgyhogy ez nagyon nagy baj, és mi az operettel járjuk az országot. Különböző válogatásaink vannak, többek között a János vitéz, amely egy komplett színdarab, amelynek a százéves évfordulójáról Magyarország, Budapest is elfelejtett megemlékezni (ennek hat éve). Gyakorlatilag mi ünnepeltük, mi magántársak mutattuk be hat évvel ezelőtt a százéves jubilleum alkalmával a János vitézt, és egy szó nem hangzott el a tévében, rádióban, hogy a János vitézt  száz éve írták ezek a zsenik. Ez azért nagyon lényeges, hogy erről nem beszéltek, mert a János vitéz a legtöbbet játszott előadás, színdarab volt Magyarországon. A Csárdáskirálynő csak a második, toronymagasan vezet a János vitéz (ezt Molnár Gál Péter újságíró mutatta ki pár évvel ezelőtt). Hiába a legnépszerűbb darab Magyarországon a János vitéz, ennek ellenére nem emlékeztek meg az évfordulójáról. Akkoriban az Erkel-színház játszotta, de havonta csak egyszer-kétszer, szegény Kaszás Attila volt a főszerepben. Most a Nemzeti Színház elővette és gyakorlatilag meggyaláztak az előadást, nem akarok neveket mondani, de mindenki tudja, aki látta, hogy a Tündérországot úgy állította be a darab rendezője, hogy az egy metróaluljáró, ahol egy prostituált az Iluska és a Jancsi ezért vágyik haza, mert egy metróaluljáróban egy prostituált várta… Így rendezik ma ezt 2010-ben a legjobban támogatott fővárosi színházban, ezt kikérem magamnak és felháborítónak tartom, hogy ezt lehet. Ezért visszatérve, amit az előbb mondtam, missziónak tartom az egész operettügyet, mert ha rappes műsorom lenne, és én népszerű ember, sokkal több előadásunk lenne egy évben négyszer annyi pénzért. De én ragaszkodom ahhoz, hogy az operettel járjunk, az elegáns, a tisztább, az üde műfajjal, ami a szerelemről szól, a szeretetről, olyan magasztos érzésekről, amit a mai globalizált kultúránkban nem lehet megtalálni, mert mások az érzések, mások az előjelek és minden más.– Milyen gyakran kapnak meghívást erdélyi fellépésére?– Nagyváradon visszatérő vendégek vagyunk, Aradon nagyon sokat felléptünk az ottani színházban. Voltunk a mély Erdélyben, úgy értve Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Szentegyházán. Egy egyhetes turné volt, nagyon rég, 8–10 évvel ezelőtt, de Székelyhídon fellépni is nagy öröm számunkra.

– Milyen volt itt tölteni az  nemzeti ünnepünk előestéjét? Miben volt esetleg más, mint Magyarországon ünnepelni?

– Nagyon jó, nagyon nagy élmény volt a közönség. Munkával kell töltenünk, nekünk ez a dolgunk és hála Istennek a munka nem május 1-je meg nem november 7. és nem április 4., hanem végre a nemzeti ünnepen dolgozunk. Holnap Pusztaszabolcson lépünk föl, Ilyen a magyar műsor című  premierjével. Ez egy 75 perces, ötszereplős műsor (3 lány, 2 fiú) válogatások a nagy magyar, az igazi nagy magyar különböző művekből, darabokból példát mondok, bár a nyitányt Johann Strauss írta, a címe: Éljen a magyar! és ezután fölcsendülnek az Ott, ahol zúg a négy folyó, a Hazám, hazám…, lesz részlet a nemzeti rockoperából, az István a királyból, elénekeljük a Nemzeti dalt, tehát egy komplett műsor, bízom benne, hogy ide is eljutunk vele.

– Az előadás csodálatos volt mindenki számára, aki egy kicsit a kultúra kedvelője. Eléggé nehézkes ezt a színházat megtölteni, ha kultúráról van szó…

– Igen. Tudom.

– Nem tudom, máshol hogy vannak ezek a dolgok, de itt azért nehéz… Mi nagyon örülünk neki.

– Máshol? Hát romokban áll Magyarország…

 

kérdezett: Aszalós Tímea