Nyéki István 1931. november 10-én született Érkeserűben, népművész, több mint negyven éve foglalkozik gyékényfonással. Erről a kihalófélben lévő mesterségről beszélgettünk a népművésszel. István bácsi szerint a fiataloknak nincs türelmük e kihalófélben levő mesterséghez.  Ő apjától tanulta a mesterséget,  1986-ban megbetegedett,  így kerültem át Székelyhídra Érkeserűből, immár negyvenegy éve foglalkozik ezeket a kézimunkával, amelybe leginkább a fia segít neki.  Sokféle tárgyat használati eszköz készültenek a gyékényből. Nagyon sok fesztiválon vett részt Magyarországon és itthon is egyaránt.

 

– Milyen termékeket szoktak készíteni gyékényből?

– Kézimunkákat csinálunk a fiammal, Zolival – aki már szebb munkákat készít, mint én –, sőt az unokám is tudja csinálni, Béni, csak ő nem nagyon szereti. Készítünk szatyrot, papucsot, kalapot, kiskosarat, nagykosarat, szakajtót, díszeket, meg üvegeket fonunk. De szoktunk csinálni lábtörlőt, falvédőt, kanáltartót, sőt széket is fontam már. Bármit megcsinálunk, amit rendelnek.

 

– Honnan érkeznek megrendelések, hol szokták eladni az elkészült tárgyakat?

– Inkább csak itt Székelyhídon, meg a környéken is néha, ahol véletlenül kell valami. Meg járunk a fiammal Magyarországra, Budapestig szinte minden városban voltunk már. Eleinte eljártunk egy-két piacra, később már kaptunk meghívókat ide-oda, fesztiválokra. Tavaly például Karcagon voltunk, hát nem szállodában, de diákszállóban alhattunk, meg adtak kaját, piát. Az idén még nem sok fele voltunk, csak Létán pálinkafesztiválon, meg itt Székelyhídon, a borversenyen. Mentünk volna Miskolcra is a kocsonyafesztiválra, meg Szegedre is a télbúcsúztatóra, csak hát hideg volt, meg a lábam is fájt a múltkor, pedig jó lett volna elmenni. Tavaszodik már lassan, és akkor megindulunk megint, csak lenne már egy kis jó idő.

 

– Szokott járni kézművestáborokba is? Ha jól emlékszem, pár éve találkoztunk a Volt egyszer egy Érmellék alkotótáborban.

– Igen, azt el is felejtettem mondani. Már öt éve járok ide a református templomhoz. Ott tanítom a gyermekeket, ameddig vannak és érdekli őket, addig ott vagyok és mutatom nekik. A tiszteletes azt mondta, addig üljek ott, ameddig van gyerek. Volt olyan, hogy megebédeltünk, adtak enni, inni, még egy kis pálinkát is kaptam. Utána vártam még egy kicsit, nem jöttek a gyerekek, úgyhogy hazajöttem. Az az igazság, hogy nem nagyon van türelmük a fiataloknak, nem szeretnek sokat ülni egy helyben, hamar megunják. Legutóbb meg úgy jártam, hogy már nem volt mit kérjek fizetségbe. Kaptam már vagy húsz inget, nadrágot, kabátot, levonták az egyházadót is. Mondom, „hallja, tiszteletes úr, van magának földje? Jó lenne nekem egy házhely. Azt mondja, nincs neki. Mondom, hogy kinn a temetőbe biza jó lenne egy.” Úgyhogy már a sírhely is megvan, nem lesz rá gond, ha majd szükség lesz rá, azt is sikerült ledolgozzam, hál’ Istennek.

 

– Ma már igen ritka foglalkozás ez a gyékényfonás. Mások nincsenek a környéken, akik ilyesmivel foglalkoznának?

– Á, nem nagyon foglalkoznak ezzel ma már. Még Székelyföldön csinálják (szerk. megj. pl.: Marosvásárhelytől nem messze, Mezőfelén van nagy hagyománya), meg itt a környéken még a múltkorokba foglakozott vele valaki Borson, meg Szalacson is, de már nem nagyon csinálják. Nálunk tudja az egész család, feleségem, fiam, unokám, de leginkább a fiammal csináljuk. Keserűben is tudják még páran, főleg rokonok, de ők nem nagyon foglalkoznak vele. Az az igazság, hogy az öregek, akik csinálták, már többnyire meghaltak, a fiatalabbakat meg nem érdekli.

 

– A gyékényfonás is ritka foglalkozás már, de gyékény se sok van. Honnan lehet beszerezni a nyersanyagot?

– Úgy jártam most, hogy nem sok van már, van még egy kis mogyorógyékényem és most abból dolgozok. Pedig szedtem én sokat tavaly, de hát sokat is dolgoztunk a télen, sokszor éjfélig is csináltuk. Lesz már nemsoká új gyékény, május végén már lehet valamennyit vágni, de a legjobb július, augusztusban, apám is mindig azt mondta, hogy akkor a legjobb a gyékény. A Kiskút-völgy alatt, a régi focipálya környékén van pintérgyékény, onnan szoktam hozni. A gyékényt le kell vágni még zölden, azt szekérrel, vagy amivel tudjuk, hazahozzuk. Itthon le kell fosztani, és csináltam ilyen kis szénaszínt neki, oda befér egy vagonnal is, ott szoktam szárítani. Mikor meg van száradva, be kell locsolni vízzel, hogy puhuljon, és utána már lehet is dolgozni vele.

 

– Sokat dolgoztak a télen, majdhogynem el is fogyott a gyékény. Mégis mennyi gyékénytárgyat lehet elkészíteni egy tél alatt?

– Hát, eddig én már megcsináltam vagy 150 ezer forintnyit, a fiamnak is van már vagy 100 ezer forint értékben, már csak el kellene adni. Amint lehet, megyünk fesztiválokra, de igazából az lenne jó most már, hogy feltenni az internetre egy hirdetést, hogy lássák sokan, és akit érdekel, eljönne, és rendelhetne nagyobb tételben, meg vásárolhatnának, amennyit akarnának, s nem kellene járjam Magyarországot. Én is már öreg vagyok, nem könnyű járkálgatni, nem tudni meddig húz még a csikó.

 

 

ifj. Major Lajos