Schmitt Pál, a jótékonysági bál fővédnöke mondta el véleményét, élményeit


– Hallott-e az Érmellékről, mielőtt ide érkezett Székelyhídra?
– Természetesen hallottam, hiszen szívesen jövök minden meghívásra Erdélybe, a Partiumba, Biharországba, ha tetszik. Többször találkoztam már Böjte Csaba testvérrel különböző helyein ennek a szép vidéknek, és most a másik Csaba, Béres Csaba polgármester úr meghívására is jöttem. És boldogan jöttem ide, mert a bál pontosan egy olyan hely, ahol hasonló emberek találkoznak, akik kevés szóból is értik egymást, bú, baj elfelejtődik, és csak a szépre emlékeznek.

 
– A kultúra nagyon fontos hívószó a mai estén, hiszen a Himnusz születése ünnepén vagyunk itt, ami a nemzeti imánk, és adakozunk, segítünk gyermekeken.
– Az alapcél természetesen az, hogy segítsük az itt létrehozandó otthont, ami egy gyönyörű szép helybeli kastély felújítását jelenti és majdani üzemeltetését. Ahogy a polgármester úrtól hallottam, nagyon szép összefogás gyűrűzik ekörül, így ebből valóság lesz előbb-utóbb, mint minden álmából Csaba testvérnek. Nagyon jó dolog, hogy a segíteni akaró emberek bál formájában is kifejezik akaratukat. Nem ez az első bál, ahol védnöknek felkértek, és feleségemmel, Katicával nagyon boldogan jöttünk el, hiszen itt szinte mindenki az utcákon magyarul beszél. Nem is találkozni – bocsánat, hogy így mondom – idegen ajkúval, s az itteniek igazán büszkén mondhatják, itt mindenki magyar, az önkormányzatnál szinte mindenki magyarul beszél, és úgy is tartják az üléseiket, az oktatás is így folyik, a gyerekek szépen magyarul beszélnek. Hála az Európai Uniónak, hála a kormány nemzeti elkötelezettségének, hogy a nemzet ha nem is jogilag, de lelkileg előbb-utóbb egyesül.
 
– Egyébként is jó magyarnak lenni ma este.
– Nagyon remélem, mert én nagyon jókedvűen jöttem. Nem tudom, hogy mi vár itt még rám, de ahogy elnézem az ünnepi gyülekezetet, az elegáns, gyönyörű szép nőket és férfiakat: igen, ide ünnepelni jöttünk, adakozni, segíteni, egymás kezét megfogni, érezni a szolidaritást, érezni a semmivel össze nem hasonlítható szépségét a magyarok együttlétének itt Székelyhídon.
 
– Akkor érdemes itt lenni, ha van az egésznek folytatása, és reméljük Ön visszajelzésként azt mondja majd: jó volt itt lenni.
– Nézze, én nagyon remélem, hogy lesz folytatás, mert ez a bál is felhívja a figyelmet, hogy mi készül a városban, és a polgármester úr is nagyon elkötelezett, hogy Csaba testvér álmát is megvalósíthassa. Nagyon sok gyerek rászorul erre a közös segítségre. Magyarországon is vannak szép példái az ilyen irányú összefogásnak. És ha már említette, nagyon bízom benne, hogy a magyar kormány tudja majd folytatni az elkötelezettségét, amit idáig mutatott a határon túl élő magyarok irányába az igazi nemzetpolitikai megvalósításában. Ezidáig cölöpöket vertünk le, tövényeket hoztunk a kettős állampolgárságról, a nemzeti összetartozás napjáról, és úgy látom, hogy az iskolák is kezdik egymást látogatni. Remélem, hogy az anyagi lehetőségek is megengedik majd, hogy több jusson mindarra, amit úgy nevezünk: nemzetpolitika. És ennek lesz egy gyümölcse. Semmi sem fontosabb ebben a pillanatban, mint hogy az itteni testvéreink érezzék, hogy magyarok, és nem hiába őrzik 90 éve a lángocskát, a szép magyar nyelvet, a kultúrát, talán jobban is, mint az anyaországban. Ezért azt kell mondanom mi is hálával tartozunk.

Szabó Csongor, Bíró Orsolya