A ballagási ünnepség mindig búcsú valami régitõl, de valami új kezdete is egyben.  Nem volt ez másként az idei év május 30-án sem, amikor öt osztály búcsúzott a Nagykágyai 1. Számú Technológiai Líceumtól.

A ballagási ünnepséget az igazgató, aligazgatónő, polgármester, tanárok, osztályfőnökök, idei és leendő végzősök beszédei tették ünnepélyessé, szívhez szólóvá és természetesen a derûnek is maradt hely a komolyság mellett. A ballagó diákok rengeteg jó tanácsot adtak és kaptak, melyekre jólesik majd visszagondolniuk a nehéz időkben.
A végzős osztályok büszke osztályfőnökei Sorina Muntean (XII. A), Tankó György (XII. B), Szabó Péter (XII. C), illetve Cristina Boda (XIII. A) és Réti Béla (XIII. B) voltak. Beszédeikben felidéztek rengeteg régi szép emléket, hol könnyes, hol mosolygó szemmel gondoltak vissza a sok vidám órára, csínytevésre, bosszúságra, amit az idő fátyla megszépít majd. Osztályfőnökeik mellett a diákok is búcsúztak tanáraiktól, társaiktól, iskolájuktól. Tavaly még ők gyűjtötték a virágokat, ők díszítették ünneplőbe az iskolát, idén viszont már nekik szólt a virágtenger és a ballagási ének. Az egyik végzős beszédében külön ki is emelte: „megtanítottak minden szépre, jóra, de egyvalamire nem tanítottak meg, a búcsúzóra.”

Balla Frigyes tanár a Bibliát adta útravalóul a ballagóknak, amely egy olyan csodálatos könyv, melyet a most elérkezett nagy vakációval sem szabad a sarokba porosodni dobni, hanem ott lesz majd velük úgy a jó, mint a rossz napokon, hiszen benne van az emberi élet minden titka. Habár most hivatalosan bezárul egy kapu, el kell hagyniuk az iskolapadot, de egy láthatalan lélekkapu mindig nyitva lesz majd, amelyen tanáraik visszavárják az öregdiákokat egy jó szóval, tanáccsal. A búcsúzókat a XI-es diákok éneke zárta, akik a komolyság mellett, a Most múlik pontosan Quimby-sláger diákparódiájával is készültek, hogy az elköszönés ne könnyes, hanem inkább nevetős legyen.

Az ünnepséget a hivatalos kulcsátadó ceremónia zárta. Az idő is megkönnyezte a már nagykorúvá vált diáksereg elválását iskolájától, de szelet is  küldött, hogy „ne hulló falevelek legyenek a sors kezében, hanem magasra ívelhessen életük pályálya és fényes csillagokká válhassanak a kék égbolton” (Herman Hesse).

Ványa Blanka