Ünnepi eseménysorozattal emlékezett meg Rudolf Diesel német mérnök halálának 100. évfordulójáról, és az általa 120 éve megépített első levegősűrítéses motor prototípusáról február 26-án a Nagykágyai 1. Számú Technológiai Líceum.  A mechanika szakos diákok kiselőadásokat és kivetítéseket tartottak a Diesel-motor történetéről és fejlesztéséről, melyeket sajátkészítésű maketteken és valódi dízelmotoron is szemléltettek. Ezt követően „bírósági” tárgyalássá alakították át az osztálytermet, ahol kiemelték a találmány jelentőségét, valamint előnyeit a benzinmotorral szemben.

 

 

 
A bemutató az iskolaudvaron folytatódott a egy Case JXU 105-ös traktoron, amelyen a XII. C-s diákok részletesen elmagyarázták a gép működését, villogtatva tapasztalatukat, melyet a különböző cégeknél töltött szakmai gyakorlaton szereztek, és válaszolva az érdeklődő kisdiákok kérdéseire is.
A rendezvény az élelmiszer-ipari diákok látványos kiállításával zárult, ahol sikerült a mechanika szakot egyesíteni az élelmiszeriparral. A diákok a reggel óta készülő mutatós tortákat sorakoztatták fel, melyek dízelhajtású járműveket és azok alkatrészeit mintázták meg, nem kevés kézügyességről és gyakorlatról tanúskodva. Végül a szervezők és a zsűrik okleveleket osztottak ki a résztvevőknek, majd az ízletes torták elfogyasztásával zárult a nap.

 

 


A dicséretet érdemlő szervezők a következők: Boda Cristina, Fodor Alexandru és Lazăr Gabriella szaktanárok. Ugyanakkor köszönetet érdemelnek a zsűriző tanárok és az összes résztvevő mechanika és élelmiszer-ipari szakos diák.
Szabó Péter, Szabó Roland