^ Vissza Fel
polgárőrség címke bejegyzései:

Önkéntes polgárőr-egyesület alakul Székelyhídon

Közélet  ,   2013. augusztus 23. péntek 

Eddig több mint hatvanan jelentkeztek önkéntesnek a városi önkormányzatnál az Őrszem névre keresztelendő önkéntes polgárőr-egyesületbe, de továbbra is várják a jelentkezőket – mondta el lapunknak Béres Csaba polgármester.
Az egyesület jelenleg a bejegyzés fázisában van, de amint konkrét információk lesznek ügyükben, a médián keresztül mindenkit értesítenek majd a fejleményekről, ígérte a városvezető.

Önkéntes polgárőrség Romániában elsőként Székelyhídon

Közélet  , ,   2011. június 23. csütörtök 

Önkéntes polgárőrség szervezésébe kezdett június elején Székelyhíd város önkormányzata. Az ötlet Béres Csaba polgármester fejéből pattant ki, akitől megtudtuk, hogy nagyon nehéz helyzetbe vannak a kezdeményezést illetően, hiszen Romániában még sehol nincs ilyen jellegű szerveződés, éppen ezért semmilyen törvény nincs erre vonatkozóan. Június 9-én tartották a munkásklubban az első ezzel kapcsolatos találkozót, melyet plakátokon illetve szórólapokon hirdettek. Bár a felhívásban elhangzott, hogy a kezdeményezés célja városunk közbiztonságának, nyugalmának megóvása, ez úgy tűnik nem sokakat érintett meg, hiszen a délutáni találkozón alig húsz ember képviselte városunkat.

Újabb gyűlés az Önkéntes Városi Polgárőrségről

Ajánló  ,   2011. június 21. kedd 

Az Önkéntes Városi Polgárőrség megszervezésének céljából Székelyhíd város Polgármesteri Hivatala újabb gyűlést szervez ebben a témában. Aki szeretne városunk közbiztonságának megőrzéséhez, nyugalmának megóvásához hozzájárulni, azt várjuk 2011 június 28-án kedden 19:00 órától a városi munkásklubba.

 

Önkéntes polgárőrség Székelyhídon

Ajánló  ,   2011. június 6. hétfő 

Felhívás

 

Székelyhíd város polgármesteri hivatala önkéntes polgárőrséget szervez. A kezdeményezés célja városunk közbiztonságának megőrzése. Várjuk mindazok jelentkezését, akik kedvet és elhivatottságot éreznek ehhez a munkához, és úgy gondolják, tevékenyen és érdemben hozzá szeretnének járulni városunk közbiztonságának, nyugalmának megóvásához. Érdeklődni és jelentkezni június 9-én csütörtökön a munkásklubban lehet 19 órakor.