^ Vissza Fel
évforduló címke bejegyzései:

Adyra emlékezve…

Kultúra  ,   2010. november 23. kedd 
 393

Ünnepi istentisztelettel, emléktábla-koszorúzással emlékeztek Székelyhídon november 21-én, vasárnap az Érmellék legnagyobb költőjére, Ady Endrére, a költőóriás születésének 133. évfordulója alkalmából. A református templomban a helyi születésű Oláh Emil magyarországi tábori lelkész-ezredes hirdetett igét, majd az istentiszteletet követően a hívek és költészetkedvelők átvonultak a Nedeczky-ház falán elhelyezett Ady-emléktáblához. Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere beszédében elmondta: „Ady élete példaként kell álljon előttünk. Az egész életét ellentmondás és elégedetlenség tükrözte, folyamatos törekvés a korabeli Magyarország polgárosodása felé…

Húszéves az RMDSZ

Közélet  , ,   2010. január 30. szombat 
 409

Kettős ünnep a Magyar Kultúra Napján Székelyhídon
Székelyhídon a művelődési házban ünnepelték a Magyar Kultúra Napját és a székelyhídi körzeti RMDSZ megalakulásának húszéves évfordulóját. „Ott, ahol zúg az a négy folyó,/Ott, ahol szenvedni jó,/Ott, ahol kiömlött annyi drága vér/Egy ezredévről mond mesét a szél” – énekelte nyitóakkordként a Székelyhídi Férfikórus.Béres Csaba polgármester ünnepi köszöntő beszédében felelevenítette az 1989-es eseményeket, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulását, célkitűzéseit: „Romániában mi, magyarok döntsünk, azokról a kérdésekről amelyek bennünket érintenek, mi magyarok döntsünk az oktatáspolitikai kérdésekről, mi döntsünk regionális fejlesztésekről és mi magyarok döntsünk unokáink jövőjéről” – mondotta a polgármester.