^ Vissza Fel
európai unió címke bejegyzései:

Összetartó közösséget alakítanak ki

Közélet  , ,   2020. február 29. szombat 
 179

Az Európai Unióról cserélnek tapasztalatokat a testvértelepülések találkozóján

Testvértelepülési találkozót szerveznek Székelyhídon április 23–26. között. Az Egy összetartóbb EU kialakítása mezőgazdasági információcsere révén elnevezésű rendezvénysorozaton edelényi, héhalmi, mucsonyi (Magyarország), kamocsai és kürti (Szlovákia) képviseletek vesznek részt.

A négynapos találkozó egyik célja, hogy összefogja a három országból érkező testvértelepülések közösségeit. A küldöttségek közösen megismerkednek az Európai Uniót átfogó mezőgazdaságra és az e mögött álló kereskedelemre vonatkozó működésével. Továbbá az olyan jellegű országos vagy regionális szabályozásokról, törvényekről és jellemzőkről cserélnek tapasztalatokat, melyek elősegítik ezen közösségek későbbi fejlődését, illetve fennmaradását az Európai Unió egészséges versenyhelyzetének tükrében.

Új év, újabb ifjúsági lehetőségek

Közélet  ,   2020. február 5. szerda 
 259

Kitárulnak a nemzetközi ajtók az újat megismerni vágyó érmelléki fiatalok előtt

Már jelentkeztünk összefoglalóval az Ér Hangja Egyesület nemzetközi ifjúsági programjairól (a havilap tavaly októberi hasábjain), ám ahogy ott megírtuk, van folytatás. Tavaly fiataljaink Norvégia, Litvánia, Spanyolország levegőjébe szagolhattak bele, míg mások pontosan Székelyhídra voltak kíváncsiak az egyesületen keresztül. Alig ért haza mindenki, már itt is volt a 2020-as év, amelynek nemzetközi eseményei rögtön januárban kezdetüket vették.

Hatan Portugáliában

Az újév teljes harmadik hetét hat szerencsés fiatal Portugáliában, Coimbrában tölthette egy Erasmus Plus ifjúsági csereprogramon az egyesület küldöttségében. A Romániát, ezen belül Székelyhídat képviselő csapat görög, litván, olasz és portugál fiatalokkal ismerkedve vett részt a rendezvényen, amelyet a Coimbrai Egyetem diákszervezetének emberi jogok védelméért felelős szakosztálya szervezett. Innen már esetleg sejteni lehet, mivel is foglalkozott az öt képviselt ország összesen harminc résztvevője egy héten át: az alapvető emberi jogok megismerésével.

Testvérvárosi találkozón az érolaszi küldöttség

Ajánló  ,   2016. augusztus 29. hétfő 
 611

„Közös európai építkezés → Európa jövője” címmel a szlovákiai Inám község az
„Európa a polgárokért” program keretében testvérvárosi találkozót rendezett. A projektet az Európai Unió finanszírozta lehetővé téve, hogy 987 állampolgár találkozhasson egy helyen, akik közül 50 Cserháthalápról (Magyarosrzág), 25 Vlachova Lhota településről (Csehország), 20 Patak városból (Magyarország), 10 Stara Moravica településről (Szerbia), 25 Érolasziből (Románia), 30 Gyöngyössolymosról (Magyarország), 27 Spytkowice településről (Lengyelország) és cca. 800 Inámról (Dolinka) és környékéről érkeztek.