Érkeserűben rendezték meg a VI. Berek-kupa kézilabda-mérkőzést június 6-án. Érkeztek kézilabdások Félegyházáról, Kiskerekiből, Hegyközszentmiklósról és természetesen a helyi diákok is részt vettek. Minden kategóriában két csoportba voltak sorolva a csapatok – közölte Zsigmond Levente hegyközszentmiklósi tornatanár. A fiúknál első helyet a kereki csapat vitte el, második helyezett Keserű fiúcsapata lett, harmadik helyet Félegyháza érte el.
A csend beszéde címmel jelent meg Számadó Ernő érkeserűi költő (1907–1983) második verseskötete. A könyvet Gavrucza Tibor nyugalmazott református lelkipásztor, mint szerkesztő mutatta be. A kötet előszavát Boros József érmihályfalvi tanár írta, aki Számadóhoz fűződő barátságáról is beszélt. Az ilyen visszaemlékezésekből született az a vers, amit Boros Számadó emlékére írt, és amely az új könyvben is megtalálható A láp hű fia lettél címmel. A versek között – csakúgy, mint az előző kötetben (Fenyőfa a lápon) – Gavrucza Tibor akvarelljeit csodálhatjuk meg. A házigazda, Oroszi Magda érkeserűi református tiszteletes ez alkalomból a költő nevét viselő helyi iskolának, valamint a költő élettársa, Sárika unokahúgának, Fekete Hajnalnak ajándékozta azt a néhány különlegességnek számító régi Számadó kötetet, amelyekre budapesti antikváriumokban bukkant.