A Republic együttes a nyár folyamán ismét fellép városunkban. E nagyszabású koncert felvezetőjeként mostani és a következő lapszámainkban megismertetjük olvasóinkkal a zenekar tagjait.

Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnunk a magyarországi Republic együttest, hiszen a kilencvenes, kétezres évek egyik legmeghatározóbb zenekaráról beszélünk. Városunknak egyre több a kötődése a csapathoz. Az első Érmelléki őszön, 1995-ben ők voltak a sztárvendég – akkor még a színházban koncerteztek –, majd 2004-ben újra nálunk léptek fel, ekkor már a focipályán. És ha már focipálya, a Republic Football Clubban (mert ilyen is van) már két székelyhídi játékos is megfordult. A közelmúltban történtek pedig még erősebbé tették a kapcsolatot, hiszen elmúlt év decemberében, a székelyhídi hatóság juttatta haza Böjte Csaba gyerekeinek az együttes rajongói által összegyűjtött karácsonyi cipős dobozokat, a budapesti Barba Negra Clubban tartott jótékonysági koncertről. Végül, de nem utolsó sorban maga Boros Csaba, a Republic együttes (mostani) énekese és basszusgitárosa volt a fővédnöke a X. székelyhídi magyar kultúra napi bálnak.

Innen pedig már egyenes út vezetett a zenekar történetének harmadik itteni fellépéséhez, így idén nyáron újra „repül majd a bálna” a focipályán. Ennek egyféle beharangozójaként, lapunk minden zenekari taggal készít egy-egy interjút.

Elsőként Halász Gábort (akusztikus gitár) szólaltattuk meg.

– Sokunk emlékeiben ott csengenek még Bódi László (Cipő) szavai, amikor még „csak” állandó közreműködőként szerepeltél az együttesben: „Halász Gábor – Debrecen hőse!” Hogyan is kezdődött ez és hogyan élte ezt meg az akkori Halász Gábor?
– Boros Csaba apukája tanított a győri főiskolán filozófiát, az órákon gyakran esett szó a fiairól. Majd a kollégiumi rádióban egyszer csak megszólalt az első lemez, ott kezdődött minden. Innentől addig mentem utánuk az összes koncertre, amíg egyszer Cipő odahívott és megkérdezte, hogy mit keresek én állandóan a rendezvényeken. Mondtam, hogy imádom ezt a zenét, mire felajánlotta, hogy mondjam azt, hogy én az ő rokona vagyok, és így mindenhová beengednek velük (ez a ’90-es évek elején még működött, ma már nem menne ilyen könnyen). A SOTE-n (Semmelweis Orvostudományi Egyetem – szerk. megj.) volt ’92-ben egy koncert, ahol még Rece apó (Bali Imre – szerk. megj.) mellett játszottam akusztikus gitáron, de utána a főiskola, meg később a munkahely miatt ez sajnos a háttérbe szorult. 2002-ig így is folyamatosan ott voltam, főleg a közeli bulikon, majd ugyanebben az évben egy erdélyi turnét már együtt csináltunk végig, majd végre 2004. július 9-én Tamásiban, már végig játszhattam az első teljes koncertemet. Vicces volt, hogy a zenekaron belül mindenki kapott egy becenevet. Nekem a „Debrecen hőse” jutott, bár a későbbi időkben már inkább „Halász Gábor – Debrecen” lettem csak.

– Volt-e előtte bármilyen zenei előéleted, egyáltalán milyen zenei nyomvonalat követtél?
– Elsős lehettem, amikor – hasonlóan a többiekhez, Beatles indíttatásra – ajándékba kapott gitárral elkezdtem zenélni. Főiskolás koromban játszottam a Debreceni Agrártudományi Egyetemen a Spontán tömörülés nevű zenekarában. Jó kis társaság volt, de mivel az egyetem után mindenki másfelé széledt, nem tartott tovább a dolog.

– Tudomásom szerint mind a mai napig dolgozol. Mennyire összeegyeztethető ez a rengeteg fellépéssel?
– Igen, dolgozom, van polgári állásom is. Meg vannak elégedve velem, nem érezhető, hogy a zenekar miatt egyeztetési problémák lennének. Csapatban gondolkodom az életem mindkét területén.

– A közelmúltban szövegíróként is megismerhettünk, lesz-e ennek folytatása?
– Szövegeket régóta írtam már, de csak most került nyilvánosságra az egyik dalban. A zenekar közösen dönt arról, hogy mi kerül fel egy-egy lemezre. Úgy gondolom, lesz még rá alkalom.

– Hogy látod a mai Republicot és a jövőt, egyáltalán meddig lehet ezt a szintet tartani, hisz évről évre magasra teszitek a lécet?
– A 2018-as év rendkívül sok feladatot tartogat számunkra. Szerencsére ugrásszerűen újra megnőtt a kereslet a Republic iránt, ami hatalmas felelősséget jelent számunkra. A szint megtartása vagy emelése a munkánkkal szembeni igényességünk eredménye. Nem erőlködünk rajta, hogy egyre feljebb tegyük a lécet, azt gondolom, hogy ezen a szinten ez már adottság.

– Mi a véleményed a határon túli koncertekről?
– Nagyon szeretek Erdélyben játszani, a vendégszeretet és az emberek hozzáállása nagyon megragad mindannyiunkat. Imádom az erdélyi ízeket, italokat és a gyönyörű tájat. Nekem ezek a koncertek üdülésnek számítanak!

– Ha kifognád azt a bizonyos aranyhalat, és lehetne egy kérésed, mi lenne az?
– Az aranyhaltól a zenekar számára további sok sikeres évet és a közönségünk további szeretetét kérném, illetőleg azt, hogy még több alkalommal hallhassak Republicot a fiatalok szájából is!


Írta: Juhász György