A Republic együttes a nyár folyamán ismét fellép városunkban. E nagyszabású koncert felvezetőjeként mostani és a következő lapszámainkban megismertetjük olvasóinkkal a zenekar tagjait.
Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnunk a magyarországi Republic együttest, hiszen a kilencvenes, kétezres évek egyik legmeghatározóbb zenekaráról beszélünk. Városunknak egyre több a kötődése a csapathoz. Az első Érmelléki őszön, 1995-ben ők voltak a sztárvendég – akkor még a színházban koncerteztek –, majd 2004-ben újra nálunk léptek fel, ekkor már a focipályán. És ha már focipálya, a Republic Football Clubban (mert ilyen is van) már két székelyhídi játékos is megfordult. A közelmúltban történtek pedig még erősebbé tették a kapcsolatot, hiszen elmúlt év decemberében, a székelyhídi hatóság juttatta haza Böjte Csaba gyerekeinek az együttes rajongói által összegyűjtött karácsonyi cipős dobozokat, a budapesti Barba Negra Clubban tartott jótékonysági koncertről. Végül, de nem utolsó sorban maga Boros Csaba, a Republic együttes (mostani) énekese és basszusgitárosa volt a fővédnöke a X. székelyhídi magyar kultúra napi bálnak.
Innen pedig már egyenes út vezetett a zenekar történetének harmadik itteni fellépéséhez, így idén nyáron újra „repül majd a bálna” a focipályán. Ennek egyféle beharangozójaként, lapunk minden zenekari taggal készít egy-egy interjút.