Jó érzés volt újra együtt emlékezni március 15-én

Március 15-én teltházzal ünnepelte Székelyhíd lakossága az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének emléknapját a Szabó Ódzsa Városi Színházban. Az ünnepélyes megemlékezés gazdag műsorral várta a helyieket és környékbelieket az alkalomra, amelyhez minden helyi kultúrcsoport hozzájárult tehetségével.

Az est programját Fekete Katalin kultúrigazgató nyitotta meg, Béres Csaba polgármestert szólítva  a mikrofonhoz. A városvezető elmondta, csak úgy mint elődeinknek, nekünk is nap mint nap meg kellett tapasztalnunk a szabadságjogaink korlátozását és a bizonytalanságot a közelmúltban, annak ellenére, hogy azt hittük, a XXI. században már nem lesz szükség a különbözőségek szigorításokkal teli vagy fegyveres megoldására, illetve arra, hogy életeink normalitása ilyen mértékeket öltve boruljon fel. Gondolatait azzal zárta, abban bízzunk, hogy az emberi értelem felül fog kerekedni a szívtelen, érdekalapú zsarnokságon.

Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese egy személyes történettel tolmácsolta, mit jelent számára e megemlékezés napja, majd a nagy kérdést a hallgatóságnak is feltette: mit jelent neked március 15-e? Büszkeséget afelől, amit őseink teljesítettek? Elszántságot a mindennapokban való kitartáshoz? Tenni akarást a közösségért, amelyben élünk? Vagy netalán szégyenérzetet amiatt, hogy elengedjük a magyarságunkat jelentő szokásokat, pilléreket az életünkből? Elmélkedésre sarkallta a nézőtéren ülőket, hogy a közösségünk, a szülőföldünk elvesztésétől való félelem helyett arra válaszoljunk: mit tudunk mi tenni a megmaradásunkért?

E két korántsem könnyed szónoklat után folytatódott az ünnepi műsor, amelynek különböző elemeit Fekete Katalin színházba illő, drámai megszólalásokkal, szavalatokkal fűzött össze. Nyitásként a helyi Petőfi Sándor Elméleti Líceum III. C osztálya állt ki a színpadra közös tánccal és szavalattal, de egyéni verstolmácsolást is hallhatott a közönség ifj. Béres Attila előadásában, aki Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét adta elő.

A Búzavirág Népdalkör dalcsokra a katonákat siratta, míg a Székelyhídi Férfikórus éneke a harcba indulásra bíztatta azokat. Az este azonban nem csak szavalásról és éneklésről szólt. A Zajgó Néptánccsoport dél-alföldi néptánc-összeállítással örvendeztette meg a nézőket, míg a Tini Dance Center, a B612 és a Kölyök Dance tánccsoportok A költő visszatér című musical két dalára készült koreográfiájukat mutatták be.

A színpadi előadások után a megemlékező tömeg a színház előtt követte figyelemmel a koszorúzók sorát, mely ceremóniához az aláfestő zenét a város fúvós gyermekzenekara szolgáltatta. A különböző helyi politikai, egyházi és civil szervezetek képviselői főhajtással, és a színház előtt elhelyezett Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával tisztelegtek a márciusi hősök emlékének, majd nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklése zárta az ünnepi megemlékezést.