Vidonyevics Edina magyarországi származású színésznő az erdélyi magyarság szolgálata jegyében költözött Székelyudvarhelyre

 

Vidonyevics Edina színésznő zenés előadó estje követte a kiállítás-megnyitókat a múzeum épületében. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésznője egy musicalválogatással örvendeztette meg a székelyhídi hallgatóságot.

 

 

 

– Valójában Ön Békéscsabáról került a székelyudvarhelyi színtársulathoz…

– A párommal a békéscsabai főiskolán ismeredtünk meg, és közösen döntöttünk úgy, hogy életünket az erdélyi magyarság szolgálatába helyezzük, ezért költöztünk a főiskolát követően Székelyudvarhelyre.

 

 

– Hogyan sikerült beilleszkednie az erdélyi magyarság körébe, hiszen a tendencia az, hogy Magyarországra vándorolnak az erdélyi magyarok, és az Ön esetében ez fordítva van?

– Kezdetben nehézségeim voltak, hiszen nem ismertem az állam hivatalos nyelvét, idegen környezet, idegen emberek, de végül úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem az udvarhelyi színtársulatba, amelyben a közönség is segítségemre volt.

 

 

– Honnan a vonzódás a zene iránt?

– A zene szeretete már gyermekkorom óta kísér, az édesapám hangszerkészítéssel is foglakozott a zeneszerzés mellett. Arra is emlékszem, hogy a nagymamámnak gyönyörű hangja volt, tehát volt akitől örökölnöm, és persze diákéveim alatt mindig kórusokban énekeltem.

 

 

– Számára mi a nehezebb, szólóestet tartani vagy partnerekkel játszani a színpadon?

– Tanulságos volt számomra, hogy elkészítettem ezt az egyéni estet, rájöttem, hogy az egyedül éneklés nem esik nehezemre, de prózai darabban szükségem van a partnerekre.

 

 

– Milyennek látta a székelyhídi hallgatóságot, sikerül átadnia azt, amit szeretett volna?

– Szerintem igen. Abszolút minden korosztály jelen volt, azt néztem, hogy az első sorban ülő gyerekek is élvezték az előadást és tudom, hogy az élményt nem fogják elfelejteni, még akkor sem, ha rám már nem is emlékeznek. Hiszek az emberi kapcslatokban, a barátságban, és hogy érdemes benne hinni, mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy ráadásként az Azért vannak a jóbarátok című dalt kérték tőlem. Szerintem nyitottak, kedvesek voltak az emberek.

 

 

– Mennyi idő kell egy ilyen egyéni estre való felkészüléshez?

– Ez a daloktól függ, vannak olyanok, melyeket hónapokig gyakorlok, amíg úgy érzem, hogy színpadképesek. Viszont van olyan, amelyet több mint egy évig tanultam, mielőtt bemutattam volna valahol.

 

 

– Utolsó kérdésként, megbánta-e, hogy magyarországi karrier helyett, Erdélyben próbál meg érvényesülni?

– Több színpadon játszottam Magyarországon gyermeknek, felnőttnek egyaránt, de Erdélyben, a Partiumban vagy romániai magyar színpadon játszani valamivel többet jelent. Ez tényleg így van, ebben van valami plusz.

 

B. CS.