Szalagavató a Nagykágyai Mezőgazdasági Iskolacsoportba Exupéry szavai indították útjára a Nagykágyai Mezőgazdasági Iskolacsoportban tartott maturandusi ünnepséget. Az iskola hagyományához kapcsolódva a XII. osztályos diákok köszöntötték végzős társaikat elsősorban, de ebben a tevékenységben részt vettek más osztályok is, bizonyítva azt, hogy fontosak számukra társaik, s együtt ők ezen épület falai között nemcsak tanultak, hanem a szeretet szálai is kötődtek köztük. A műsort XII. A. osztályfőnöknője, Lázár Gabriella fogta össze és öntötte formába. A köszöntő beszéd után az általános tagozatra járó diákok kezdték, akik Sas Enikő tanárnő felkészítésével néhány verset szavaltak, emlékeztetve a nagyokat a tovatűnt gyermek éveikre. Majd az iskola színjátszó köre lépett fel A császár új  ruhája című mesejátékkal.

 

 

A XII. A. búcsúztató műsora közé beékelődtek kisebb vidám jelenetek, melyekben többek között a X. A. és XI. A. osztályok tanulói is szerepeltek, akik mosolyt csaltak a résztvevők arcára. Először mutatkozott be az iskolánk tánccsoportja, a Gremix, melyet Lázár Emil tanár úr vezet. Mielőtt a tizenharmadikos diákok sorra megkapták volna kitűzőiket, egy ínyencség várt még rájuk, a XII-es diákok meglepetése. A végzősök megtekinthették, hogy miképpen néznek ki majd öregen. Ezt egy öregítőprogram segítségével mutatták be a szervezők.

A műsor végeztével sorra előléptek a XIII-os osztályok osztályfőnökeikkel együtt s megkapták a számukra, szakukhoz, tervezett kitűzőket:  a XIII. A élelmiszer-ipari osztály Lázár Emil osztályfőnökkel egy kemencét, a XIII. B. faipari osztály Hasznosi Gábor osztályfőnökkel egy fakereket, a XIII. C. építészeti szak végzősei Balla Frigyes osztályfőnökkel egy téglából készült fal töredékét   ábrázoló kitűzőt kapott. A kitűzők átadása után az osztályfőnökök egy-egy csokor virággal köszönték meg Lázár tanárnőnek a műsort.Így vált egész műsor emlékezetessé minden résztvevő számára.

 

A szervezők ezúton szeretnének még egyszer köszönetet mondani mindazoknak, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez a műsor. Köszönetet mondunk tehát Szilágyi Ágnes, Péli Mária, Muntean Sorina és Sas Enikő tanárnőknek, akik a műsor irodalmi részét karolták fel, illetve Boda Cristina tanárnőnek, Balla Frigyes, Lázár Emil és Szabó Péter tanár uraknak a műsor technikai részében nyújtott segítségükért. Végül, de nem utolsó sorban köszönetet mondunk mindazon diáktársainknak, akik segítették az idei maturandusi ünnepségünket megszervezni. Jövőre pedig majd mi várjuk, hogy egy szórakoztató, lelkiekben gazdag maturandussal álljatok elénk, társaink!

 

 

a szervező XII. A. osztály