A Nagykágyai Mezőgazdasági Iskolacsoport általános tagozatának június 11-i tanévzáróját Karancsi Béla igazgató és Ostroveanu Ágota aligazgató beszéde nyitotta meg, melyben magyar és román nyelven összegezték az elmúlt 2009-2010-es tanévet. Elhangzott, igen kemény és egyben nehéz évet tudhat mindenki a háta mögött, nemcsak a diákok, hanem tanáraik is, de mindannyian bíznak abban, hogy a jövő év sokkal könynyebb lesz s sikeresebb mindenki számára. Majd az V., VI. és VII. osztályok osztályfőnökei – Molnár Andrea, Muntean Sorina és Szabó Roland – összegezték diákjaik munkáját, s kiosztották az okleveleket az azokat nagy izgalommal váró tanulóik számára.

 

 

Ezután a színjátszó kör vezetője, Sas Enikő tanárnő egy emléklap kíséretében megköszönte a kis csapat éves gyümölcsöző munkáját, mely volt. Reméljük tiszta szívből, hogy a munka itt nem ért véget, s jövőre újult erővel ismét munkához láthatnak a színjátszók.

A záróesemény a június 13-án a nagykágyai református templomban tartott tanévzáró istentisztelet volt. Ez alkalomra a V–VII. diákok néhány versikével és énekkel készültek, Sas Enikő és Balla Frigyes tanárok segítségével.
Kívánunk mindenkinek áldott nyarat és a kis diákok által várva várt és kiérdemelt nyári vakáció után megújult erővel ismét visszavárjuk diákjainkat iskolánkba, s az újonnan érkezőket szívesen fogadjuk. Isten áldja meg pihenésünket, s adjon erőt a következő tanévhez.

 

 

„Akik napfényt hoznak

mások életébe,

Annak melegéből

maguk is

részesülhetnek!” (Petőfi Sándor)

 

 

Ér hangja