Ballagás a székelyhídi Petőfiben

Utoljára csendült fel a csengő a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum három végzős osztálya 70 diákjának az új iskolaépületében. A hagyományos ünnepségen idén két magyar és egy román tannyelvű osztály véndiákjait búcsúztatták.Wilhelm Júlia Mária aligazgatónő köszöntötte a végzősöket, a meghívottakat és minden jelenlévőt, majd Antal Gabriela aligazgatónő osztotta meg ünnepi gondolatait. Hegyesi Viktor igazgató beszédében elmondta: „Mint ahogy ennek az iskolának is sikerült egy jó alapot készíteni, hiszem azt, hogy ti is megkaptátok a tudás biztonságos alapjait e falak között. Azt az alapot, amelyre biztonsággal építkezhettek, szakmát, hivatást sajátíthattok el. A legfontosabb, hogy lelkiismeretesen tegyétek.”

 

Az ünnepség meghívottja, Lakatos Péter parlamenti képviselő hangsúlyozta: „Szép idő van, de nehéz időket élünk. Ne hagyjátok magatokat se manipulálni, se megtéveszteni, keressétek mélyrehatóan az igazságot, mert én hiszem, hogy meg fogjátok találni. Ehhez kívánok nektek sok sikert, kitartást, józanságot, munkabírást és jó egészséget.”
Az ünnepség további részében a XII-es osztályfőnökök, Corlan Alina, Kozma Sándor és Elekes Piroska búcsúztak diákjaiktól, és adták át a jutalmakat, dicséreteket a legeredményesebb tanulóknak.

 

 

 

 

 

A XI. osztályosok nevében Petruş Bianca és Kiss Annamária búcsúzott a végzősöktől.A véndiákok nevében Popoviciu Alexandra és Liţ Simona köszönték meg tanáraik, szüleik gondoskodását, s mindazt a felejthetetlen kincset, amelyet az alma mater nyújtott számukra. Az egykori székelyhídi diák, Javorek István által alapított Javorek-díjat – amely a legeredményesebb sportolót és a legsokszínűbb, legaktívabb diákot illeti – idén megosztva négyen vehették át: Bíró Orsolya, Kővári Szabolcs, Kiss István és Valkó Dávid, a Scola Nostra Egyesület, a diáktanács és a pedagógusgárda megítélése szerint.

 

 

A ballagás utolsó momentumaként a végzősök átadták az iskola szimbolikus kulcsát a 2010-2011-es tanév leendő végzőseinek. A ballagási ünnepség keretében a líceum pedagógusai emléklappal és virágcsokorral köszönték meg a 39 évnyi tanítás után idén nyugdíjba vonuló kolléganőjük, Májercsik Ida tanító néni áldozatos munkáját.

 

 

Fekete Evetke