A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai Egeresi Ingrid tanárnő kíséretében részt vehettek egy Európai Unió által támogatott ifjúsági programban. A pályázat lényege, hogy a diákjaink másik négy ország fiataljaival együtt a környezettudatosságról tanulhatott. A résztvevő országok között szerepelt Ciprus, Málta, Olaszország, Spanyolország és Románia. A pályázat neve Green For Young – Youth Exchange, mely az Erasmus+ program keretében nyert támogatást.

A fiatalok egy hetet tölthettek el a Rómától nem messze fekvő középkori városkában, Sermugnanóban. Mindennap érdekes programok várták a résztvevőket, különféle nemzetiségű fiatalok ismerkedhettek egymással, minden ország bemutatta a környezetvédelemmel kapcsolatos stratégiájukat.

Az egyhetes program angol nyelven folyt, így a fiatalok idegennyelvtudásukat is kamatoztathatták. Az egyik napon a fiatalok lelkes, önkéntes munkájukkal támogatták a helyi közösséget, mely Sermugnano környékét tisztábbá és szebbé tette.

Selfi a Colosseumnál

A szabad program keretében a diákok strandoltak a Bosano-tó partján, illetve lehetőség nyílt Róma több híres pontját meglátogatni, mint például a Colosseumot és a Navona teret. A diákok azóta is ápolják a kapcsolatot a többi résztvevővel a közösségi oldalakon. Remélhetőleg a székelyhídi diákoknak máskor is lehetőségük nyílik ilyen pályázatokon részt venni. Ezzel az ifjúsági programmal Bokor Boldizsár, Mikó Alexandra, Murgui Orsolya, Murgui Péter és Nagy Blanka jutott el Olaszországba, ahol ők élményt és tapasztalatot szereztek egy multikulturális közegben, valamint akkreditált Youthpass diplomát is kaptak.


Írta: Egeresi Ingrid