^ Vissza Fel

Élhető, rendezett környezetet alakítanak ki Érkörtvélyesen

Mérföldjáró    2022. október 7. péntek 

Épületek és játszóterek karbantartása, hulladékudvar és sétányok kialakítása, valamint tornaterem megépítése is folyamatban van

A járványhelyzet utáni nehéz időszakban az érkörtvélyesi polgármesteri hivatal vezetősége úgy gondolta, hogy inkább a már meglévő épületeikre próbálnak odafigyelni, azokat igyekeznek tatarozni. Emellett fontosnak tartották azt is, hogy a község gyerekei ne érezzék ezeket a nehéz időket, ami mögöttük, illetve előttük áll.

Az idei beruházásaik éppen ezért arra irányultak, hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak a gyerekeknek. Ennek érdekében kisebb ajándékokat készítettek nekik az évzáró ünnepségre, hiszen idén – az iskola udvarán zajló beruházás miatt – még a falunapokat sem sikerült nekik megszervezni.

Beharangozó

Közélet  2022. október 3. hétfő 

A Pro Érolaszi Egyesület sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alap pályáztatónál. A nyertes pályázati összegből játszótéri eszközöket fognak vásárolni az egyesület tagjai. a  A Érolaszi Református Egyház lelkipásztorával együttműködve és a faluban élők ügyeskezü szakemberek segítségével összerakják a játszóktér elemeket,  ezeket az eszközöket falu központjában lévő Körülszaladó nevű területre fogják kihelyezni.

Első két helyen a székelyhídi diákok a Fenntarthatósági Témahét döntőjében

Az első és a második helyezést is elhozták a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai az „Ott vagyok honn, ott az én világom” elnevezésű magyarországi verseny szeptember 22–23-i döntőjében Sátoraljaújhelyen. Az idei Fenntarthatósági Témahét keretében, a Kárpát-medencében élő középiskolások részére meghirdetett vetélkedőn győzött a XI. B osztály Az utolsó vízhajlítók nevű csapata (Béres Attila, Cservid Ákos és Ovlachi Sebestyén). Őket Szabó Ildikó, az iskola biológia szakos tanára készítette fel. A második helyen végzett a X. B osztály csapata, ami a Perfekcionisták fantázianevet viselte. Tagjai Egeresi Denisz, Eperjesi Viktória és Zagyva Bianka, felkészítő tanáruk Cservid Levente, szintén a Petőfi biológia szakos tanára.