Felpörögnek a Stihl Timbersport csapatának láncfűrészei
Edzőtáborok, bemutatók és versenyek, utánpótláscsapat – a sportfavágók román válogatottjának edzője, Nagy Botond és hazai tanítványai ebben az évben sem kímélik magukat, vállhoz emelt baltákkal várják a megmérettetéseket. Igyekszünk mindent úgy csinálni, hogy aki ide bejön az érezze, hogy itt mi működik – mondja a szuveníreket büszkén mutogatva Nagy Botond, amikor belépünk a székelyhídi csapat sajátkezűleg felépített műhelyébe, kuckójába. A csapat saját mezei a 2008-as, 2009-es világbajnokságokról, német és cseh bajnokok autogramjai különböző tárgyakon, láncfűrésszel faragott kerti dekoráció – ilyen és ehhez hasonló „apróságok” adják a hely hangulatát, mint a nyárfaillat vagy a fejszecsapások hangja. A város már-már szélére eső autómósó hátánál kemény edzés folyik, amikor megérkezünk. Edzőtábor van, együtt vannak a román válogatott tagjai, a székelyhídi, kolozsvári és aradi favágók, illetve a székelyhídi utánpótláscsapat ifjai – épp erről a két fontos témáról készültünk kérdezősködni.





