Már öt éve próbálhatják ki kézilabda-képességeiket és -tudásukat a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai. A legjobbak a helyi csapatok oszlopos tagjaivá válhatnak.
Városunkban egy napközis rendszerű szivacskézilabda-tábor által született újjá ez a nálunk régen szebb napokat is látott csapatsport (32 fiú és lány vett részt). Azóta rendszeresen, heti két edzés keretében foglalkoznak a fiatalokkal Dunai Melinda és Kozma Sándor testnevelés tanárok. Jelenleg az edzők egy U10-es lány (9–10 évesek) és egy-egy U13-as korosztályú (12–13 évesek) fiú- és lánycsapattal büszkélkedhetnek. A székelyhídi csapatok legnagyobbjai, az U13-as korosztályúak már több tornán is részt tudtak venni, amelyek nagyrészt azért voltak hasznosak, mert az edzéseken tanultakat tudták gyakorolni. Nem a mérkőzés eredménye volt a cél számukra. Viszont az idei tanévben a lányok az országos diákolimpia körzeti szakaszán III. helyen végeztek, míg a fiúk sajnos nem értek a dobogóra.
A sportolni vágyó fiatalokat a koronavírus sem tántoríthatta el a mozgástól, hiszen ez idő alatt is kaptak feladatokat edzőiktől annak érdekében, hogy ne essenek ki nagyon a gyakorlatból és az eddig elért szintjüket fent tudják tartani.
Az edzések a 2014-ben indult Szatmár–Ferencváros határon átnyúló, női kézilabda projekt elnevezésű program részei. Kezdetekben a Ferencváros női kézilabda szakágának utánpótlásedzői biztosították a szakmai hátteret, így évente több alkalommal is a projektben részvevő települések valamelyikén tartottak képzéseket.
Bár a projekt a történelmi Szatmár (a magyarországi Szabolcs–Szatmár–Bereg és a romániai Szatmár megye) területére irányult, de nagyon hamar csatlakozott az Érmellékről előbb Székelyhíd, majd Szalacs is. Ekkor kb. hatvan hétéves kislány alkotta a projekt magját. Az elmúlt hat évben Érmihályfalván és Szilágyságban is alakult több csapat, így a sportolók száma ezer fölé emelkedett.
A fiatal kézilabdázók közül a 9–10 évesek, illetve a náluk kisebbek szivacslabdával és kisebb területen, míg az U13-as korcsoportúak és náluk nagyobbak bőrlabdával játszanak a standard méretű pályán. A szivacslabdának az az előnye, hogy segít a fogás fejlesztésében és nem fáj, ha megüt.
A kézilabdát kicsi kortól el lehet sajátítani, hiszen alapkészségekre épül fel: futás, ugrás és dobás. Kezdetekben a labda fogása, a koordináció fejlődése és a csapatszellem kialakulása a lényeg, nem az, hogy a legszigorúbb szabályok szerint játszanak a játékosok. Ezek mellett a térlátás még egy nagyon mérvadó készség ebben a labdasportágban, hiszen több mindent kell észlelni a játék során, nem csak egy dologra kell fókuszálni a siker érdekében.
Írta: Vígh Viktória
Vélemény, hozzászólás?