Épületek és játszóterek karbantartása, hulladékudvar és sétányok kialakítása, valamint tornaterem megépítése is folyamatban van

A járványhelyzet utáni nehéz időszakban az érkörtvélyesi polgármesteri hivatal vezetősége úgy gondolta, hogy inkább a már meglévő épületeikre próbálnak odafigyelni, azokat igyekeznek tatarozni. Emellett fontosnak tartották azt is, hogy a község gyerekei ne érezzék ezeket a nehéz időket, ami mögöttük, illetve előttük áll.

Az idei beruházásaik éppen ezért arra irányultak, hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak a gyerekeknek. Ennek érdekében kisebb ajándékokat készítettek nekik az évzáró ünnepségre, hiszen idén – az iskola udvarán zajló beruházás miatt – még a falunapokat sem sikerült nekik megszervezni.

Megújultak a játszóterek és az érvasadi iskola kerítése

Ugyancsak a gyerekek érdekeit tartották szem előtt, amikor az érvasadi iskola bekerítése mellett döntöttek, itt ugyanis a gyerekek mind az utca, mind pedig a kert irányába ki tudtak menni, így veszélybe sodorhatták saját testi épségüket. A probléma orvoslása érdekében a kert irányába beton-, az utca felé pedig kovácsoltvas kerítést készítettek. Ezzel növekszik a gyerekek biztonsága és elősegítik az oktatáshoz szükséges nyugodtabb körülményeket is.

Nagy István, Érkörtvélyes polgármestere elmondta, hogy az öt-hat évvel ezelőtt megépített játszóterek fából készültek, és így egy idő után meggyengültek. Volt néhány olyan játék, ami elhasználódott, eltört és ezáltal veszélyessé vált. Ennek megoldása érdekében úgy határoztak, hogy ezeket felújítják, masszívabbá teszik, adott esetben vasból készült játékra cserélik. Mint a községvezető részletezte, nem mindegyik játékot tudják idén felújítani, hiszen ez szintén jelentősebb beruházás, egyelőre csak azokat, amik veszélyesnek bizonyultak, a többit majd jövőre.

A községhez tartozó érvasadi buszmegálló tönkrement, nagyon elavulttá vált. Ez az esős évszak beköszöntével komoly problémát jelentett, hiszen innen nagyon sok gyerek ingázik Érmihályfalvára iskolába és sokan járnak el más településekre dolgozni. A helyhatóság ezért új buszmegálló építése mellett döntött, ami mind a munkába, mind az iskolába ingázókat megfelelően ki tudja szolgálni.

Segítség a mezőgazdaságból és állattartásból élőknek

A mezőgazdaságból élők számára az idei egy nagyon nehéz év volt, hiszen az aszály ezt a vidéket is érintette. Sokaknak nagyon komoly anyagi károkat okozott a szárazság, ezért a polgármesteri hivatal igyekezett mindenkit értesíteni, hogy tegyenek le kérvényt az aszálykárok megtérítésére, illetve közreműködtek a kérvények begyűjtésében. Az állattartók esetében szintén igyekeztek segíteni: felvették a kapcsolatot az illetékes vízművekkel és megkérték őket, hogy ássanak új árkokat. Ez azért volt fontos, hogy a gazdák tudják az állataikat itatni, hiszen sok esetben az jelentette a problémát, hogy kiszáradtak az árkok. Az árokásás és takarítás sikeresnek bizonyult, az érintettek viszonylag könnyen átvészelték a nyarat.

Új sétányok, rendezett környezet a településen

Nagy István polgármester elmondta, hogy a kisebb települések polgármesteri hivatalai nagyon nehéz időket élnek meg, hiszen kevés anyagi támogatást kapnak. Emiatt a megszokottnál nekik is kevesebb megvalósításuk volt az idén. A tanácsi gyűléseken mindenképpen fontossági sorrendet kellett felállítaniuk, és igyekeztek olyan dolgokat megszavazni, amikkel viszonylag kevés pénzből tudják a közösség életét előmozdítani. Ennek köszönhetően idén megvalósul a közvilágítás javítása, illetve a gyerekek által gyakran használt sétányok javítása, kialakítása. Ugyanitt vízelvezető árkokat is fognak ásni, valamint az előző évekhez hasonlóan idén is szeretnének ezeken a helyeken díszfákat ültetni, főleg ahol újonnan alakították ki a sétányt és az árkokat. Az idei nagy szárazság miatt kipusztult díszfákat is szeretnék újratelepíteni. Ezenkívül padokat, szemeteseket helyeznek majd ki, hogy minél szebb, hangulatosabb és rendezettebb legyen a sétány. A területrendezés egyébként is mindig szívügyük, hiszen ettől lesz szebb és otthonosabb a település.

Hulladékudvar egy élhetőbb környezetért

Több más településhez hasonlóan Körtvélyesen is problémát jelent bizonyos típusú hulladékok elszállítása és tárolása. A szemétszállító cég, mely náluk működik, elvisz bizonyos szemetet, de minden háztartásban akad olyan hulladék, ami egy-egy nagytakarítás alkalmával kerül elő, vagy fametszés, kerttakarítás után a kerti hulladék, amiket nincs hol tárolni. Erre jelent majd megoldást a hulladékudvar kialakítása, melyhez már meg is találták a megfelelő helyet, illetve tanácsi döntés született a kialakításáról és bekerítéséről. A remények szerint ez az egyházaknak is segítség lesz, hiszen az elavult koszorúk tárolása mindig nagy problémát jelent. A tervek szerint az udvar több részre lesz osztva: egy rész a gallyaknak, fűnyesedéknek, tehát a lebomló hulladéknak, másik rész a nagy mennyiségű üveg és műanyag szemétnek, illetve lesz egy rész a koszorúknak vagy minden olyan bútornak, egyéb hulladéknak, amit nem tudnak felhasználni. Ezeket mind külön fogják majd tárolni vagy komposztálni. A tervek szerint idén már megtörténik az udvar bekerítése, illetve szeretnének közbeszerzésen gallydarálót vásárolni, amivel elkezdhetik a lebomló hulladék aprítását és ezáltal gyorsabb komposztálását.

Új épületben a posta, épül a tornaterem

Az épületek karbantartását igyekeznek mindig időben elvégezni, hiszen kisebb javítások mindig vannak, és próbálják ezeket nem elhanyagolni. A régi polgármesteri hivatal épületét felújították belülről, ebben kapott helyet a postahivatal. Nem volt kis munka ez sem, hiszen ki kellett alakítani a működéséhez szükséges megfelelő körülményeket, biztonságosnak kell lennie, hiszen ide érkeznek be a nyugdíjak és az ún. gyerekpénzek.

Elkezdődött a tornaterem megépítése, a remények szerint a következő év folyamán be is tudják majd fejezni. Ezenkívül tervben van a közösségi központ megépítése, ahol a hátrányos helyzetűeket tudnák segíteni. Ez abban a szakaszban van, amikor a terveket készítik, és nagyon rövid idő alatt szeretnék a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást kiírni, hiszen 2023 végéig az épületet be kell fejezni. Aztán pedig szeretnék mihamarabb működésbe helyezni, hogy a közösséget szolgálja. Ugyancsak fontos helyet foglal el a prioritási listán az évek óta gondot jelentő, Érkörtvélyest Érvasaddal összekötő útszakasz. Egy 4 méter széles aszfaltos útról van szó, ami elég szűknek bizonyult, hiszen egyre forgalmasabb, ezért szeretnék kiszélesíteni. Ez azt jelentené, hogy 6 méterre szélesítenék, illetve 1-1 méteres padkával rendelkezne, ami mellett mindkét oldalon vízelvezető árkokat terveznek. Továbbá ugyanitt a mezőgazdasági utakról a felvezető szakaszt is le szeretnék aszfaltozni, hiszen bár ez félreeső útszakasz, de mégis nagyon forgalmas, rengeteg autó és mezőgazdasági gép jár erre, sokkal biztonságosabbá tennék a forgalmat, ha sikerülne a tervezett munkálatokat kivitelezni.


Írta: Szücs-Pap Enikő