Március 15-e a magyar nemzet szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Ezen a napon a világ magyarsága ki-ki a maga módján ünnepel. Csokaly, Érköbölkút, Érolaszi, Hegyközszentmiklós és Nagykágya lakossága is méltóképpen emlékezett a nemzeti ünnepen.
A hagyományokhoz híven idén is méltóképpen emlékeztek nagy nemzeti ünnepünkre Érköbölkúton. Az ünnepet megelőző hetekben az iskola diákjai izgalommal készültek erre a napra. Kokárdát, zászlókat készítettek, valamint a forradalom huszárezredeinek ruháit örökítették meg rajzokon. Az ünnepi megemlékezés az iskola udvarán állított szabadságkopjafánál, illetve a Vasvári-szobornál kezdődött. Az évek során Rákóczi Lajos tanár három emlékművet is állíttatott a ’48-as szabadságharc tiszteletére. Itt elhangzott ünnepi beszédében elmondta, hogy a szabadságszeretet a magyar nép génjeibe kódolódott kitörölhetetlenül a történelem viharos századaiban. A szobornál összeállított ünnepi műsort Kovács Laura tanítónő és Herman Csaba tanár állította össze. Katona Nikolett, Dienes Dániel, Botos Bettina és Cornel Diana alkalomhoz illő szavalatai tették ünnepélyesebbé a megemlékezést. Forradalmi és toborzó dalokat énekeltek az iskolai diákjai és tanárai, majd a Kossuth-nóta közös éneklése zárta az emlékműnél zajlott megemlékezést. A diákok ezután egy Hortobágyról, illetve a csikós és pásztoréletről készült dokumentumfilmet tekintettek meg, e bizonyságul, hogy a magyar puszta mindig is a végtelen szabadság szimbóluma volt a magyarok számára.
A diákok ezek után a lovardába tettek látogatást, ahol Ádám Andrea lovas oktató tartott bemutatóval egybekötött előadást az egykori huszárlovak kiképzéséről. A diákok kipróbálhatták a lovak fölnyergelésének tudományát, valamint a bátrabbak nyeregbe ülhettek és lóhátról idézhették az egykori harcok emlékét.
írta:Kovács Laura tanítónő
****
A csokalyi református templomban több mint száz ember hallgatta a Forró Csaba helyi lelkész által hirdetett igét. János evangéliumának 15. részéből szólt az idézet: „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.” Innen jutottunk el ahhoz a három fogalomhoz, amely szorosan kapcsolódik az 1848–49-es forradalomhoz és sajnos mára egyre inkább divatjamúlttá válik: a nemzettudathoz, a hazaszeretethez és az önfeláldozáshoz. Az igehirdetés után a gyülekezet ifjúsági csoportjának tagjai mutatták be dalos, verses ünnepi műsorukat, majd a templomozást a Himnusz éneklése zárta. Innen a templomkertbe sétáltak ki az megemlékezők, ahol meghallgatták előbb Béres Csaba, Székelyhíd város polgármesterének, majd Erdődi Endre görög katolikus tisztelendőnek az ünnepi beszédét.
Ezt követte a csokalyi férfikórus (képünkön) rövid műsora, akik katonadalokkal készültek az ünnepre. Végül a szokásos koszorúzás következett, időrendi sorrendben a polgármesteri hivatal, a csokalyi református és görög katolikus egyházközség, a helyi RMDSZ, a Pro Csokaly Egyesület, a történelmi vitézi rend és a helyi református gyülekezet ifjúsági csoport képviselői hajtottak főt a szabadság harcosai előtt. A műsort a Szózat közös éneklése zárta.
írta:Juhász György
****
Érolasziban március 13-án, vasárnap, a délutáni istentisztelet keretében emlékeztek meg a jelenlévők az 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról.
A templomban Futó Ferencz lelkipásztor szavai emlékeztettek minket arra, hogy egy nép és nemzet voltunk és vagyunk ma is, ezt méltóképpen kell megünnepelnünk. Minden évben ezen a napon a világ bármely részén elő magyar nemzetiségű ember szívében fellobban a hazaszeretet lángja, eszünkbe jutnak azok, akik meghozták a legnagyobb áldozatot, életüket adták a hazáért.
Az ünnepi istentisztelet után a jelenlévők a templomkertben lévő kopjafa mellett folytatták az ünnepséget. Karancsi Béla, Érolaszi tanácsosa Petőfi Sándor Két ország ölelkezése című költeményéből olvasott fel egy részletet. Ezt követően az érolaszi ifjúság énekszóval folytatta az ünneplést, majd Széles Dávid és Barta Dominik diákok szavalatát hallgathatták meg az egybegyűltek. Végül, de nem utolsó sorban a falu lelkipásztora Petőfi Sándor Magyar vagyok című versével készült ezen alkalomra. A megemlékezésen minden jelenlévő kokárdát viselt, amelyet az Érolaszi Nőszövetség készített és ajándékozott az egybegyűlteknek.
Az ünnepség a kopjafa megkoszorúzásával zárult. Koszorút helyezett el az érolaszi református egyházközség részéről Komsa Tibor főgondnok. A helyi RMDSZ-t Karancsi Béla tanácsos és Komsa Cecília elnök képviselte. A Magyar Polgári Párt (MPP) nevében Kécz Lajos helyezett el koszorút.
írta:Aszalós Evelin
****
Sokan mondják, hogy a nemzeti ünnepeink vesztes szabadságharcokhoz kapcsolódnak, és mi magyarok hajlamosak vagyunk a búskomorságra, a csüggedésre. Én mégis úgy gondolom, hogy rajtunk áll, hogy mire használjuk a történelmi emlékezetünket, ahogy Bedő Imre, egy internetes közösség alapítója mondja: „Március 15-e nem a düh és az elkeseredettség, hanem a bátorság és a közös jövőért vállalt egyéni áldozathozatal ünnepe. Nem a meddő beszédet, hanem a jövőépítő cselekvést példázza.”
Így emlékeztünk Nagykágyán a márciusi ifjakra, akik életük feláldozása révén teremtették meg nekünk a jövőt. A forradalmukat leverték, de az áldozathozatal nem volt hiábavaló, hiszen olyan eszmékért harcoltak, melyek mai társadalmunk alapját képezik.
Nagykágyai ünneplésünk istentisztelettel kezdődött, majd szavalatot és a fiatalok énekét hallgathattuk meg. Ezt követően megkoszorúztuk a hősök tiszteltére állított emlékművet, majd nemzeti imánk éneklésével zártuk alkalmunkat.
Különleges dolog, hogy a forradalom nagy személyiségei közül sokan, akik a császár ellen lázadtak, életükkel egy nagyobb Urat szolgáltak, hiszen például a tizenhárom aradi vértanú egyike, Kiss Ernő tábornok halála előtt azért imádkozott, hogy a jövő ifjúságának szíve Krisztusé legyen, és merjenek élni a hazájukért. Reméljük, hogy imádsága meghallgattatott és ilyen, Krisztusnak odaszánt, nemzetünket építő emberek lehetünk mi is és a következő nemzedékek is.
írta:Bán Alpár lelkipásztor
****
Az 1848–1849-es szabadságharc kitörésére emlékeztünk a hegyközszentmiklósi református templomban vasárnap, március 13-án a délelőtti istentiszteleten. Árus László lelkipásztor a Zsoltárok könyvéből olvasta az igét a 122. zsoltár 7–8. verséből. Magyarázatában a lelkész kifejtette, sok zarándok éneket ismerünk, ez a zsoltár a megérkezés éneke. Ezen a vasárnapon ünnepre gyülekeztünk. Régen a zsidók tudták, igazán csak a jeruzsálemi templomban lehet tisztelni az Urat.
Az istentisztelet végén a helyi Toldy Általános Iskola több mint harminc diákja ünnepi műsort adott elő. Tisztelettel és alázattal szavalták a Petőfi Sándor, Feleki Sándor, Uray Sándor, Simon István, Vörösmarty Mihály, Pósa Lajos, Blaskó Mária, Vietórisz József költők verseit. Közben a gyerekek Kossuth-nótákat énekeltek. Felhangzott a Föl, föl vitézek, Kossuth Lajos azt üzente, Kossuth Lajos táborában, Huszárgyerek, huszárgyerek kezdetű dal. Végezetül nemzeti imánkkal, a Himnusszal zárult az ünnepi istentisztelet.
írta:Béres Angéla
****
Iskolánkban idén kicsit másképp, rendhagyó módon akartuk megünnepelni 1848. március 15-ét. Mocsár Irén történelem szakos tanárnő foglalkozásokat tartott a két óvodás csoport, illetve a kisiskolások (I., II., IV. osztályosok) részére. A foglalkozás valójában egy előre megrendezett, de soha el nem próbált színdarabnak is tekinthető, drámapedagógiai játék volt, melynek során a tanárnő az adott korosztály szintjén közelebb vitte a gyermekekhez a huszárélet mozzanatait, beszélt az 1848-as forradalom kitörésének körülményeiről, a szabadságharc helyi vonatkozásairól.
A tanárnő kifejtette, hogy a hazafias nevelést érdemes már ilyen kicsi korban elkezdeni, amikor az önfeledt játék hevében a kisgyerek megtapasztalhatja a bajtársiasság, az összetartozás, a közösségi érzés, a hazáért való tenni akarás örömét, ami alapul szolgálhat a későbbi egészséges nemzeti érzés kialakulásához. A foglalkozás két részből állt: elméleti és gyakorlati részből. A fogalmak elmagyarázása után következett a kézműves-foglalkozás.
Az óvodában eljátszották a katonák toborzását, a gyerekek voltak a huszárok kik lovaik hátán indultak a csatába. Megtanulták a vezénylést, a tisztelgést, a kisdobos, a kürtös szerepét, gyakorolták a menetelést. Büszkén lengették a szabadságharc zászlaját, forgatták a papírkardot, verték a csörgődobot… Kossuth Lajos azt üzente hangzott az ének, a fiúk papírból készült csákóban táncolták a toborzót, a lányok büszkén viselték a pártát. A gyerekek játszottak és átélték a játék örömét, magával ragadta őket a közösségi érzés, a tenni akarás lendülete. Jó volt látni a csillogó szemeket. A tevékenység rögzítéseként nemzetiszínű papírmadárkát készítettek, amiket hurkapálcákra tűzve haza is vihettek egy kis ünnepi hangulatot csempészve ezáltal otthonaikba is. Az elemi osztályokban inkább az elméletre került a hangsúly, kevesebb idő jutott a játékra, de ott is volt menetelés, huszáröltöztetés, színezés, zászlókészítés, kézimunkázás. Mindenki azonnal fejére akarta tenni a huszárcsákót és karddal a kezében pózolni a helyben készített fotókon. Kossuth-nótákat énekeltek, és a Nemzeti dal néhány sorát is megtanulták együtt szavalni, szívükre helyezett kézzel.
A forradalom idején a katonák önként mentek a csatába a hazáért, a mi szabadságunkért is harcoltak, a mi feladatunk méltón emlékezni cselekedeteikre.
Vélemény, hozzászólás?