Számos meglepetést tartogatott az érdeklődőknek az Érmelléki  Ősz első napja.

 

A nyitó ceremóniát a táncok, énekek és ünnepi beszédek kavalkádja alkotta, mely megteremtette a kellő hangulatot a múzeumban helyet kapó tárlatok közönségnek való átadásához. A pénteki ünnepi megnyitó hangulatának alapját az érmihályfalvi Syluette Group rózsaszín „Barbie-lányai” teremtették meg, akik vidám táncaikkal, kézügyességükkel elkápráztatták az egybegyűlteket.

 

A táncot a megnyitó beszédek követték, melyek között a Búzavirág Népdalkör és a Székelyhídi Férfikórus nótái varázsoltak színes hangulatot. Szót kért Béres Csaba helyi polgármester, valamint az RMDSZ Bihar megyei honatyái, Cseke Attila szenátor és Lakatos Péter parlamenti képviselő is. A szónokokban, mintha előzőleg összebeszéltek volna, ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg. Szó esett múltról és jelenről, a nehéz munkáról és a hosszú útról, ami idáig vezetett; ugyanakkor próbáltak jövőbe látóan egy helyes értékrendet megfogalmazni és átadni a jelenlévőknek.

 

 

„Az Érmelléki Ősz már 17 éves, igazi kamasz és hamarosan szülőatyjai el kell engedjék, hogy felnőttként saját útját járja” – mondták a felszólalók. A programsorozat az évek során egyre bővült és színesedett és mára kinőve kereteit egy négynapos ünnepséggé változott, melyben mindenki megtalálhatja igényeihez mérten a neki való programot, versenyt, zenei előadást. „Remélhetően a jövő még sikeresebb és színesebb képet fest majd városunk orcájára és ezek a programok egyre csak bővülni és színvonalasodni fognak majd” – ez volt mindegyik beszéd fő üzenete.

 

Ványa Blanka