Idén is összegyűlt Székelyhíd közössége, hogy kultúrcsoportjaink és helyi iskolásaink ünnepi előadásaival színesítve méltóképpen emlékezzünk meg az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről. A rendhagyó módon március 14-én megszervezett eseménynek a Szabó Ódzsa Városi Színház adott otthont, ahol több száz székelyhídi és környékbeli gyűlt össze, hogy közös főhajtással tisztelegjenek a szabadságharc hősei előtt. Elsőként Béres Csaba, városunk polgármestere köszöntötte az jelenlévőket. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy bár a ’48-as hősök sem voltak egyformák, nem voltak tökéletesek, mégis a szabadság szeretete, az elnyomás elutasítása, a nemzet szabadságáért vívott nemes harc, a magyar közösség jóléte, szebb jövője és fennmaradása iránti elkötelezettség összehozta, egységessé kovácsolta őket.

Párhuzamként folytatta: „A mi kis székelyhídi közösségünk is színes, mi sem vagyunk egyformák, sokan sok mindenben nem értünk egyet, de közös a mi ügyünk, a célunk, itt élünk, itt neveljük gyerekeinket, unokáinkat, itt temetjük el szeretteinket, és itt tervezzük a mi és gyermekeink jövőjét”. Ezenkívül a városvezető felhívta a figyelmet a folyamatos közösség- és településfejlesztésre, hangsúlyozta, hogy ez nem csak alkalomszerű, kampányokra korlátozott tevékenység: „mi az év 365 napjában kell dolgozzunk, tegyünk még, ha ez nem is mindig tökéletes”.

Az az egység, ami a forradalom hőseit jellemezte, követendő példa a mai emberek számára is. „Nekünk, székelyhídiaknak, ma, ezen a szent napon létfontosságú az emlékezet. Létfontosságú, mert reményt ad, jelenünket, nemzeti identitástudatunkat és jövőnket határozhatja meg az, hogy emlékezünk nemzetünk nagyjaira, akik a múltunk nehéz, válságos korszakaiban megmaradási irányt, kiutat mutattak” – zárta beszédét az elöljáró.

Rákosi Jenő helyi református lelkipásztor Mózes harmadik könyvének igéi által az áldozat fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ma is van oltár és van lehetőség az áldozat bemutatására. Mindannyian bemutathatjuk Isten oltárán az áldozatainkat, „ma azonban azokra az emberekre emlékezünk, akik a nemzet oltárán mutatták be áldozatukat. Azokra emlékezünk, akik az életüket, idejüket, vagyonukat, tehetségüket áldozták fel a nemzet oltárán”. Bár a mi áldozatunk eltörpül a ’48-as hősök áldozata mellett, mégis lehetőségünk van arra, hogy alázat legyen bennünk és mi magunk is ujjongjunk. Ehhez azonban tiszta szívvel munkálkodnunk kell azon, hogy békesség legyen bennünk és körülöttünk. Kiemelte Jeremiás próféta könyvének egyik igéjét is, párhuzamot vonva a jelenkori emberek életével: „Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vittelek benneteket, és imádkozzatok az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is” (Jer 29,7). Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy mi magunk is fáradozzunk annak a városnak a jólétén, békességén, ahová Isten rendelt minket. Törekedjünk arra, hogy békesség legyen bennünk és mások számára is azt hirdessük. Mert ahol békesség van és tiszta szívvel történnek az áldozathozatalok és bemutatások, ott megjelenik az áldás, Isten áldása is.

Az ünnepi beszédeket követően a színpadi előadásoké volt a főszerep. Elsőként az Oláh Katalin Melinda és Horváth Bianka tanítónők által felkészített 0. C osztály zenés-verses ünnepi összeállítását láthattuk, akiket a Tini Dance Center Táncstúdió követett a színpadon. A Búzavirág Népdalkör és a Zajgó Néptánccsoport közös ünnepi műsorral készült. Utóbbiak minden korosztálya, a legkisebbektől a legnagyobbakig, képviseltette magát, megtöltötték a teljes színpadot. Megható és felemelő érzés volt ennyi csillogó szemű ifjú néptáncost látni, akik bizonyítékai és biztosítékai a magyar kultúra ápolásának és fennmaradásának itt, az Érmelléken. A Karancsi Béla karnagy vezette Székelyhídi Férfikórus évtizedek óta minden nemzeti ünnep színvonalát emeli változatos műsorával. Ezúttal lelkesítő katonadalokat hallhattunk előadásukban.

A színpadi előadások sorát a Tini Dance Center zárta, ami után a színház előtti Petőfi Sándor-emléktábla ünnepélyes koszorúzása következett. A koszorúzás alatt városunk Deé Róbert karnagy vezette fúvószenekarának előadásában elhangzott többek között a Klapka-induló és a Szózat. A tisztelgés a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Ezt követően az érdeklődők megtekinthették a régóta várt Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet. Mivel a megemlékezés egy nappal a hivatalos ünnepnap előtt zajlott, így Romániában először nálunk láthatta a nagyközönség a filmet, melyet a székelyhídi RMDSZ, a Tailor Projects és a Vándormozi hozott el a hazai nézőknek.

A film és ezzel együtt március 15. üzenete máig tartó tanulság, mely napjainkban is aktuális: legyen bátorságunk kimondani az igazságot, küzdjünk közösségünkért, a szabadságért és a megmaradásunkért.


Írta: Szücs-Pap Enikő