A forradalom máig ható üzenete

Székelyhídon és a hozzá tartozó falvakban egyaránt ünnepeltek március 15-én

Istentisztelettel nyitották meg március 13-án az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra mutató eseménysort, amely két nap múlva tovább folytatódott. Ünnepi ruhába öltözötten szaporáztak a református templom felé a hívek, miközben a magasban bimbamok vitték a hívogató üzenetet. A tél után sarjadó zöld az élet igenlésével töltötte meg a lelkeket, a természet látványa a feltámadás reménységét vetítette elő. Ebbe belefér a hívő ember világnézete éppúgy, mint a nemzeti sors jobbra fordulásában való bizakodás. Kokárdákba „öltözötten” még a kezdő ének is fennköltebben hatott, érzelmek hulláma csapódott az évszázados falakon.

Rákosi Jenő esperes Lukács evangéliumából vette az alapigét. „Jézus megállt és sírt Jeruzsálem fölött, mert nem a nép pillanatnyi állapotára tekintett, hanem látta annak jövőbeli sorsát. Ma is vannak sírók, de siránkozók is. Míg a siránkozók másokban a hibát keresve önmagukat sajnáltatják, addig a sírók mások fájdalmát átérezve hajlandók cselekedni, akár életük árán is. Ilyenek voltak a forradalom és szabadságharc hősei is” – fogalmazott. Az esperes hozzátette, a múlton nem tudunk változtatni, a jelenünkön igen, összefogással, egységben, de nem siránkozva. A templomi együttlét során Mészáros Ibolya és Kincses Balázs szavalata keltette az ünnepi hangulatot, valamint a Halleluja egyházi kórus szolgált a jelenlévőknek.

Mit jelent ma a szabadság?
Az istentiszteletet követően a helyi művelődési ház előtt, Petőfi Sándor emléktáblájánál folytatódtak az ünnepi események. Jókora tömeg verődött össze a hirtelen csípősen szelesre váltott időjárás ellenére. A kabátgondolós hidegben elsőként Béres Csaba polgármester szólt az egybegyűltekhez, aki a magyar történelem talán legbátrabb napjának nevezte 1848. március 15-ét, ugyanakkor feltette a kérdést: valóban tudjuk-e, mi a szabadság?
Mit jelentett a forradalomban harcolók számára, a sok-sok fiatalnak és öregnek, akik családjaikat hátrahagyva készek voltak életüket adni a szabadságért? És mit jelent nekünk, ma élő utódoknak? Talán azt, hogy tízféle kenyér, harminc televíziós csatorna közül választhatunk? Manapság kritizálhatunk bármit, ami nem a szájunk íze szerint alakul. Ez lenne a szabadság? Vagy, hogy elmehetünk külföldre, Nyugatra, bárhova, ahol tíz, száz, vagy ezer euróval többet érünk? A szabadság mindenekelőtt kötelesség családunk, nemzetünk, az emberiség felé, hogy a bőség kosarából egyaránt vehessen mindenki, a jognak asztalától ne legyen elutasítva senki. Ünneplésünk akkor lesz őszinte, ha átérezzük ezt a felelősséget, és adósságunkat, amellyel 1848–49 hőseinek tartozunk. Fogjunk végre össze és éljünk úgy, hogy ne legyen hiábavaló akkori szent áldozatuk – zárta gondolatait a polgármester.

Magyarország bukaresti nagykövetségének képviseletében Nagy Károly Zoltán első beosztott tanácsos Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét olvasta fel, amelynek záró gondolatát így fogalmazta meg: „Ma is megragadunk minden lehetőséget, hogy elérjük: senki se vitathassa nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse el tőlünk iskoláinkat, és senki se sorozhassa be, és küldhesse idegen háborúba fiainkat. Úgy akarjuk szolgálni a magyar szabadság és megmaradás ügyét, ahogy a márciusi ifjaktól tanultuk: egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal.”

A miniszterelnöki üzenet felolvasását követően Pásztor Sándor, az RMDSZ Bihar megyei tanácselnökjelöltje lépett mikrofon elé, aki szerint március 15-e örök kihívás, elénk állított mérce, hogy merre vittük közösségünk sorsát. Kicsik voltunk, vagy mertünk nagyot álmodni és cselekedni, mint ahogy azt 168 évvel ezelőtt tették? „Elődeink kijelöltek számunkra egy utat, amely mutatja, hogy milyen irányba haladjunk, mely értékek mellett kell kiállnunk. Mindannyiunk felelőssége, hogy ezt a szellemi örökséget továbbvigyük és átadjuk a jövő nemzedéknek” – fogalmazott Pásztor.

Kultúrműsor és fáklyás felvonulás
A művelődési ház előtti eseményen a Székelyhídi Férfikórus mellett a Csokalyi Férfikórus is fellépett, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai pedig verses-zenés irodalmi műsort mutattak be. Nemzeti ünnepeinken mindig jelen lévő „örökös vén magyar”, Szabó József ezúttal a Szózatot szavalta el a tőle megszokott mély átéléssel, majd pedig megkoszorúzták Petőfi emléktábláját.

A szabadtéri rendezvény után a múzeum aulájában a Tihanyi Vándorszínpad művészei teremtettek felejthetetlen estet.
A székelyhídi megemlékezés ezzel még nem ért véget, hisz március 15-ét fáklyás felvonulás zárta. Ekkor a központi parkban lévő turulmadaras emlékműnél Csuka József alpolgármester köszöntötte a fáklyákkal felvértezett közel 150 fős tömeget, majd rendezett felvonulás keretében a város középiskolájáig zarándokolt a tömeg, ahol város ifjúságának nevében Béldi Valentin és Gábor Mercédesz koszorúzták meg Petőfi Sándor szobrát.