Nálunk tartotta szakmai találkozóját a MÚRE

Városunk adott helyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) őszi szakmai találkozójának, amelyet egybekötöttek a szervezet közgyűlésével. Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy Nagykároly örökös helyszíne lesz ezeknek a találkozóknak, de három év után bekövetkezett a helyszínváltás, ami a szervezések során mint kiderült, nem is volt olyan egyszerű. A legnagyobb és egyben az egyetlen valós gondot a szeptember végi rendezvényen a mintegy negyven médiaszakember elszállásolása jelentette. Ezúttal tudatosult sokunkban, hogy Nagyvárad és Nagykároly útvonal mentén nincs egyetlen olyan szálloda, vendégfogadó, amely tucatnál több személy befogadására alkalmas volna. Végül a majdnem dugába dőlt kezdeményezés sikerrel járt, az újságíróknak, bár három különböző helyen, de sikerült nyugovóra hajtsák a fejüket.

A nyitónap kötetlen szakmai megbeszéléssel kezdődött, majd a délutáni órákban tájnézőbe mentünk a szentjobbi szőlőhegyre, ahonnan gyönyörű panoráma tárult a sajtós csapat szeme elé. Ha már ott voltunk, a helybéli Zatykó család jóvoltából a térség szabadtűzön sült és főtt gasztronómiai ínyencségeivel is megismerkedtünk, valamint László Sándor, a helyi borbarátok körének elnöke a település szőlészeti-borászati múltjáról tartott kiselőadást.

A találkozó másnapján, jómagammal egyetemben, a polgármesteri hivatal nagytermében Korszerű újságírás – Adytól az adatokig címmel szakmai megbeszélésen vettünk részt. Somodi Zoltán, a Távközlési és Információs Technológiai Minisztérium volt államtitkára többek között az internetes világban történő személyes adatokkal való visszaélésekről szólt, amelynek során álhíreket oszthatnak meg a nevünkben. Rácz Éva az egyesület elnöke tovább göngyölítve a témát, több aspektusból is láttatta az újságírókat érintő, az internetes hírforrásokkal kapcsolatos kihívásokra, szakmai felelősségre. Ájgel Ágnes, Kovászna megye tanácselnökének kabinetfőnöke az intézmények és a sajtó közötti kapcsolattartás mikéntjére fókuszált.

Rácz Éva könyvet ajándékozott Béres Csabának

Az alapos és átfogó szakmai megbeszélést követően, délután két irányba indult a társaság „felfedezni” az Érmelléket. Az egyik csoport Kazinczy Ferenc szülőfalúját, Érsemjént látogatta meg, ahol a helyi múzeumban nemcsak a nyelvújító személyes tárgyait, hanem a nótáskapitány, Fráter Loránd és Csiha Kálmán néhai református püspök relikviáival találkozhattak. Visszafelé jövet bekukkantottak az ottományi Csipkés–Komáromi-kúriába, ami jelenleg bemutatóházként működik, majd pedig megcsodálták Szalacs pinceutcáit, valamint a négylyukú hidat. A társaság másik része Érköbölkúton tett látogatást, ahol Rákóczi Gergő országos kettesfogathajtó bajnok édesapja, Rákóczi Lajos megkocsikáztatta a bátortalanabbakat, míg a merészebbek Ádám Andrea lovasoktató segédlete mellett nyeregbe pattantak.

Este a helyi múzeum nagytermében adták át ünnepélyes keretek között a MÚRE szakmai díjait. Az elismerések kiosztását megelőzően Béres Csaba polgármester köszöntötte a sajtó képviselőit, örömét fejezte ki, hogy házigazdái lehettek a szakmai szervezet közgyűlésének. Részletekbe menően vázolta az Ér Hangja Egyesület megalakulásának körülményeit, mindazt, ahogyan havilapunk mellé televízióadást és online rádiót is sikerült társítaniuk. Nemrég pedig egy könyvet is megjelentettek, amely a hasábjainkon megjelent portréinterjúk egy részét tartalmazza.

A szakmai díjakat Rácz Éva, a MÚRE elnöke nyújtotta át az arra érdemesítetteknek. A kolozsvári Szabadság napilap munkatársa, Kerekes Edit vehette át az írott sajtó nívódíját, az audiovizuális nívódíjat a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa, Kurta Kinga szerkesztő és Kacsó Tibor hangmérnök érdemelte ki. A Pro Amicitia díjat Lucian Mîndruță újságírónak ítéltek oda a román és a magyar közösségek megbékélése érdekében tett tevékenységéért.


Írta: D. Mészáros Elek