Rózsatolvajok

Már a virág sem szent

Engedtessék meg, hogy egy harminc évvel ezelőtti személyes történettel kezdjem.
Nos, a „szokásos” nyári táborozásunk alatt Nuceten (ki nem járt ott?) nagyon megtetszett egy szép leány és okos tervnek tűnt, hogy virágot adok neki, amitől majd jól belém szerelmesedik. Egyik barátommal az éj leple alatt kisurrantunk a táborból és a már jól kifigyelt posta előtti rózsák közül szakítottam egy szálat. Mit ad Isten, a rend éber őre a közelben bujkált, hogy lecsapjon a rózsatolvajokra, nem futottunk el, mindent bevallottunk, de ő mégis bekísért a táborba, ahol átadott az ügyeletesnek. Másnap az igazgatótól kaptam egy akkora pofont, hogy a fejem majdnem leesett, akkor határoztam el, hogy a rózsalopással felhagyok egy életre!

És, hogy miért meséltem el ezt a tanulságos történetet?
Mert Székelyhídon is kedve szottyant valaki(k)nek rózsát lopni.
Pontosabban rózsatöveket!

A házhelyi óvoda elé, a környéken lakók a saját pénzükből, vásároltak rózsákat, az AVE munkatársai munkaidejük után, annak rendje és módja szerint elültették azokat. Még az időjárás is kegyes volt, hisz esett az eső – ami tán a tolvaj(ok) dolgát is megkönnyítette –, mert másnap reggelre egyszerűen kihúzták őket!
Mondom, azokat a virágokat, amiket azért ültettek, hogy városunk szebb legyen, hogy az arra járók, a környéken lakók gyönyörködhessenek bennük!

Valaki(k) úgy gondolták, hogy jobban mutatnak majd a saját portá(juko)n, nem törődve azokkal akik időt, energiát, pénzt fektettek abba, hogy egy közterület szebb legyen!
Mi lesz a következő eset? Kivágnak egy fát a parkból, netán felszedik a gyepet a focipályáról?
Ha én egy szál rózsáért egy irtózatos pofont kaptam, akkor, tessék már megmondani, ez(ek) mit érdemelne(k) öt tő ellopásáért?

Szégyen és gyalázat!
Én helyettük is szégyellem magam, szégyenem, hogy Székelyhídon ilyen emberek is laknak!