Október 6-i megemlékezések Székelyhídon

 

Október 6-án az aradi vértanúk előtti főhajtásé volt a főszerep Székelyhídon. A megemlékezések sorát a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum tanulói nyitották, akik délután 2 órakor az iskola névadójának a tanintézmény előtt álló szobránál bemutatták a Wilhelm Júlia Mária, illetve Kormányos László történelemtanárok által megálmodott rövid előadásukat. Az ünneplőbe öltözött diákok felelevenítették a szabadságharc fontosabb eseményeit, s a tizenhárom tábornok szerepébe bújva ezek utolsó szavait is tolmácsolták a megjelenteknek. Ezt követően virágokat helyeztek el a szobornál, így tisztelegve a kivégzettek emléke előtt.

 

A megemlékezés a református templomban folytatódott délután hatkor, ahol Gavrucza Tibor lelkipásztor a múlt eseményeiből kiindulva a jelenlegi problémákra próbálta felhívni a gyülekezet figyelmét. „Megint a megosztás fenyegeti csipetnyi népünket” – mondta, s kihangsúlyozta, hogy szükségünk van az Isten szent lelkére, mert ez az, ami öszszefog minket; az aradi vértanúkban azokat az embereket tisztelhetjük, akik mertek bátrak lenni, akiknek fontosabb volt az igazság, mint a saját életük. Hálát adott azért, hogy már húsz éve szabadon megemlékezhetünk róluk, együtt reformátusok és nem reformátusok. Prédikációjából a biztatás sem maradt ki. Biztatott arra, hogy merjünk büszkén magyarnak lenni, büszkén magyarul beszélni, mert nincs mit szégyellni a nemzetünkön, buzdított, hogy szolgáljuk a jövendőt, a népet és a hazát, mert nem kell hősi halottnak lenni ahhoz, hogy áldozatot vállaljunk. Végül imádkozott a világ magyarjaiért és köszönetet mondott azért, hogy emelt fővel, magyarul imádkozhatunk. Ez után a konfirmáló fiatalok, valamint a férfi-, illetve az asszonykórus énekei színesítették a megemlékezést; a székelyhídi iskola tanulói újra bemutatták előadásukat, melyet délután már láthattak az érdeklődők az új iskola előtt. További színfoltot jelentettek még a nagy áhítattal elszavalt költemények, melyek után a gyülekezet együtt elénekelte a Szózatot.

 

 

A templomi megemlékezés után a jelenlévők kivonultak a templomkertben álló kopjafához, ahol már égett a tizenhárom mécses. Itt halk zenei aláfestés kíséretében először Fekete Katalin helyi kulturális igazgató szavalatát hallgathattuk meg, majd Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere osztotta meg velünk gondolatait. Gavrucza Tiborhoz hasonlóan ő is fontosnak tartotta elmondani, mennyire nagy a széthúzás, és hogy saját magunk ellenségei vagyunk, pedig most összefogásra van szükség. A város elöljárója azt is kihangsúlyozta, hogy az aradi tizenhármak azért haltak meg, mert hittek a szebb, jobb jövő lehetőségében, épp ezért nekünk erkölcsi kötelességünk megemlékezni róluk. Ezt követően Szabó József, helyi lakos szavalta el nagy átéléssel a Szózatot, majd sokak meglepetésére térdre borult és megcsókolta a földet. A nem mindennapi jelenet után Domahidi Sándor RMDSZ-képviselő vette át a szót, aki ünnepnek, de egyben gyásznapnak is nevezte október 6-át, és beszédében emlékeztetett, hogy ennek a küzdelemnek igazából sokkal több áldozata volt, mint tizenhárom, és nekünk kötelességünk rájuk emlékezni. Az előtte szólókhoz hasonlóan ő is figyelmeztetett: legyünk bölcsek, tanuljunk a történelem hibáiból, és ne húzzunk szét.

Az emlékezés koszorúzással, a virágok, mécsesek elhelyezésével, a Himnusz eléneklésével ért véget.

 

 

Pap Enikő