
Mindenki azt mondja, hogy… tehát utána jártunk
Az idén átadott ANL-tömbházak sorsára jellemző egy szép régi közmondásunk: „Az igazság odaát van.” Azt mondja a városi pletyka, hogy nem lakik benne mindenki. Ez nem igazán tetszik az ott lakóknak, sem azoknak, akik nem kaptak lakást. Igaz, sokan sokszor még a fáradtságot sem veszik, hogy utána nézzenek dolgoknak, csak mondják a számukra is szinte anekdotának tűnő „igaz információkat”, mert hallotta, amint valaki mondta valakinek, hogy valaki valakivel, valahol, valamit tett vagy elkövetett, aminek valaha vagy lesz vagy nem valahol valami hatása. Mi utánajártunk. Arra gondoltunk, hogy jobb, ha a polgármestert, Béres Csabát kérdezzük meg egyenesen.
– Igaz-e az, hogy nem mindenki költözött be az idén kiosztott ANL-lakásokba?
– Pontosan azt tudjuk, hogy mindenki aláírta a szerződést, igényt tartva a lakásokra. Nem olyan nagy településünk, hogy ne jusson el hozzánk is az az információ, amely szerint nem mindenki költözött be a lakásába. Hallottunk mi is az alpolgármester úrral különböző híreket, amelyek arra sarkaltak bennünket, hogy kivizsgáljuk az ügyet.
– Mi lesz, ha beigazolódik a gyanú és mégiscsak vannak olyan családok, akik nem laknak ott?
– Egyszerű, a törvény szerint kell eljárnunk, amely kimondja, hogy amennyiben a szerződés aláírásától számított 90 napon belül nem költöznek be a bérlők, akkor az önkormányzat kötelessége felbontani a már megkötött szerződést és a lakásokat kiosztó bizottságnak a kompetenciája kiadni a már megszavazott listán következő családoknak a lakásokat. Felbontjuk a szerződéseket, és újabb bérlőkkel kötünk bérleti szerződéseket, amelyekre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bárhol másutt az országban.
– Milyen operatívan jár el ebben az ügyben az önkormányzat, mikorra várható a kivizsgálás?
– A lehető leghamarabb. Reményeim szerint, mire ez a cikk megjelenik, akkorára már lesznek fejlemények ebben az ügyben. Igazából saját véleményem szerint, ha vannak olyanok, akik nem költöztek be a lakásokba, nemcsak törvényt sértenek, hanem saját szomszédjukkal szemben is erkölcstelenül járnak el. A közös lépcsőházban való élés közös költségekkel jár (lépcsőházi világítás, fűtés, takarítás stb.), ha valamely család nem lakik ott, akkor minek fizessen, de ha már a lakást megkapta, akkor nem teheti meg, hogy ennyi idő után se lakja be a házat. Most, amikor minden kicsi kiadásra oda kell figyelni, nem várhatja el senki, hogy a ráeső közterheket mások fizessék, mert ők törvényt sértenek. De szerintem ne menjünk elébe a dolgoknak, várjuk meg a vizsgálat eredményét, és aztán cselekedjünk. De egyet ígérhetek: a lehető legpontosabban fogjuk a törvény betűit betartani, betartatni.
Köszönjük a rövid interjút a polgármester úrnak, és reméljük így is lesz. Azt mi is tudjuk, hogy az igazságnak több arca, oldala is van, de reméljük, hogy most a „jobbik oldala kerül ki győztesnek”. Habár – ha jobban belegondolok – a jobbik oldal is relatív, mert soha nincs olyan oldal, amely igazságát bizonyítva ne okozzon fájdalmat valakinek vagy valakiknek.
Gazda Réka
Vélemény, hozzászólás?