Érmelléki diákok a megyei vallás tantárgyversenyen

„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba.”
Márk evangéliuma 10,14b-15

A vallás tantárgyverseny (olimpia) megyei szakaszán vettek részt a hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskola tanulói március 8-án. A vetélkedőt idén Nagyváradon, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban rendezték. A versenyt felkészülés előzte meg, amikor diákjaink elmélyedtek a Szentírás tanulmányozásában. A tanulók közül dicséretben részesült Béres Vivien-Adrien (VI. osztály) és Molnár Edina-Emma (VII. osztály). Iskolánkat képviselte még a VII. osztályból Béres Alexandra-Emese, valamint a VIII. osztályból Hasznosi Orsolya és Bartos Emese Hegyközszentmiklósról, illetve Bakos Evelin Érköbölkútról. Mindannyian szép eredményt értek el, élményekkel gazdagodtak és barátságok szövődtek. Köszönjük az egyházunk és iskolánk támogatását.


Írta: Béres Angéla