Érolasziban is megérett a fekete szőlő
Szüreti bált tartottak Érolasziban október 2-án. A lelkes huszonöt fiatalból álló csapat három héten keresztül majdnem minden nap próbált és gyakorolt, hogy egy lenyûgöző táncot mutathasson be. A fiatalok nagy segítségére volt a szervezésben Aszalós Tímea helyi RMDSZ-elnök és Kovács Ferencz, Aszalós Margit néni pedig nagy szeretettel, minden munkáját félretéve megvarrta a lányok szoknyáit és kötőit. Ezúton is szeretnénk hálánkat kifejezni és megköszönni mindenkinek a segítséget. Szombat délelőtt, rövid próba és megbeszélés után, elindultunk a faluban bemutatni táncunkat, éneklés és a kisbíró hívogató szavai közepette jártuk az utcákat és közel tíz helyen álltunk meg táncolni. Majd szekérre ülve és közben énekelve indultunk Érköbölkútra, hogy ott is bemutassuk táncunkat.


