A sokoldalúság nem mindig erény, erre szokás mondani, hogy ide-oda kapkod, de semmihez sem ért igazán. A székelyhídi Szabó Ferenc nem ez a kategória. Hol a kamera mögül, újabban pedig vésővel a kézben igyekszik alkotni a szépet. Teszi mindezt a tökéletességre törekedve, a tőle megszokott precizitással, igényesen.

Repül a forgács, serceg a gyalu, majd ablakhoz lép, fényre tartva ráfúj, apró porszemcsék röppennek a napsütésben. Kezével végig simítja, cirógatja, az első látásra szerelem hevével véső alá álmodja a formát, a vonalakat. Minden apró részletre odafigyel, zsigereiben érzi, meddig mélyedjen a felületbe, hol kell ívelni kissé, hogy tökéletes legyen a harmónia. Ez az, amit nem elég tanulni, látni, elcsenni idős mesterektől, mélyebben lapuló titok társul az érintésnyi széphez.

Csobbant a víz, röppent a forgács, szoborrá vetkőztették az erdőlakó tölgyet. A hegyközszentmiklósi termálstrand adott otthont a június végén debütált III. Partiumi Fafaragótábornak, ahová az elszakadt országrészekből és Magyarországról érkeztek a faszobrászok.

Régi hagyományra tekint vissza a Kárpát-medencei fafaragó művészek évenkénti találkozója. A szalárdi Sipos Béla, aki édesapjától tanulta a vésővel való „bűvészkedést”, tanulmányai során került el Felvidékre, ahol megismerkedett e lelkes kompániával. Hagyománnyá vált körükben, hogy az őket vendégül látó településnek adományozzák a tábor ideje alatt készült alkotásokat.