A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2020. október 23-án nyolcadik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar Középiskolások hosszú hétvégéjét.

A 2020-ban online sorra kerülő rendezvény célja, hogy a középiskolások betekintést nyerjenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, emellett belelássanak a BBTE közösségének életébe. A résztvevőket dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, a Magyar Tagozat vezetője, valamint dr. Szabó Árpád Töhötöm, a KMEI igazgatója köszönti. Ezután az érdeklődők három szekcióban – humán-, reál- és társadalomtudományi – hallgathatnak tudománynépszerűsítő előadásokat. A BBTE 22 magyar intézetének képviselői 33 kérdésfelvetéssel szólítják meg a középiskolásokat. Az előadások a témák széles spektrumát érintik: közgazdász elemzi a koronavírus-járvány hatását a gazdaságra, hallhatunk a vulkáni gázak jelentőségéről, rockzenéről, és arról is, miért nem fáznak télen az állatok.

A tematikus előadások után a középiskolások szekciónként egy kvízen tehetik próbára magukat. A rendezvény zárásaként dr. Soós Anna ismerteti a BBTE szakkínálatát.

Az előadásokra és a kvízre az érdeklődők online, a Zoom platformon keresztül kapcsolódhatnak be.


Írta: Ér hangja