Ünnepélyes keretek között adták át a nagykágyai nappali központ épületét. Az szeptember végén lezajlott eseményen jelen volt Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, illetve Szoboszlai Erzsébet, a Diakónia Alapítvány Bihar megyei képviselője. Az épület felépülése azért dicséretes, mert a nagykágyain kívül még három másik is épült a Székelyhídhoz tartozó Érköbölkúton, Hegyközszentmiklóson és Csokalyon. A város vezetője köszöntő beszédében elmondta, hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy mind a négy épület kész állapotba jusson, ám a több hónapos huzavona után most már mindegyik a befejezés fázisába érkezett. Ezalatt értendő az is, hogy többségükbe már csak a felszerelések és eszközök beszerzése és üzembe helyezése van hátra. Ha mindezek megtörténtek, már csak a diákoknak kell birtokukba venniük az épületeket, hiszen ezeknek nem más célja van, minthogy azoknak a gyerekeknek a felzárkóztatását segítse, akikkel a szüleik otthon csak keveset vagy egyáltalán nem tudnak foglalkozni.

Az átadáson mondott beszédében Szabó Ödön felhívta a figyelmet arra, mivel nem nagy épületekről és nem nagy összegű beruházásról van szó, hajlamosak vagyunk kicsinek és kevésnek látni a központ létrejöttét, annak ellenére, hogy a szociális felzárkóztatás a mai világban igenis fontos.

A SZALAGVÁGÁS PILLANATA BÉRES CSABA ÉS SZABÓ ÖDÖN

Az épületek üzemeltetése a város polgármesteri hivatalának és a Diakónia Alapítványnak az együttműködési megállapodásával valósul meg, ennek köszönhetően képzett pedagógusok foglalkoznak majd délutánonként a lemaradott gyerekek felzárkóztatásával.


Írta: Mészáros Emőke