^ Vissza Fel

Elballagtak a végzős székelyhídi diákok

Diáksarok  2024. június 7. péntek 

Ünnepélyes keretek között elballagtak a Petőfi Sándor Elméleti Líceum végzős diákjai. A záróünnepséget június 7-én az iskola udvarán tartották, ahol a diákok szeretteik, barátaik büszke tekintetétől kísérve búcsúztak az iskolától, mely évekig, mondhatni, második otthonuk volt. A fiatalokat osztályfőnökeik, tanáraik, az iskola vezetősége, az egyházi képviselet és székelyhíd város polgármestere egyaránt elbúcsúztatta, átadva jövőre vonatkozó jókívánságaikat, és sok sikert kívánva mind az érettségin, mind pedig az élet egyéb területein. Az osztályfőnökök búcsúbeszédéit követően átadták a díjakat a kiemelkedő eredményeket elért diákoknak, majd az iskola diák- és tanári énekkarának előadásai tették színesebbé a ballagási ünnepséget.

Színpadi előadások és gyermekprogramok az érolaszi Családi napon

Mozaik  ,   2024. június 5. szerda 

Családi napot tartottak Érolasziban június 2-án, ahol a szervezők úgy gondolták, hogy gyermeknap alkalmából nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is különböző programokkal kedveskednek. A rendezvény a helyi református templomban, ünnepi istentisztelettel vette kezdetét. Ezt követően az iskola udvarán folytatódtak a programok, ahol ugrálóvár és ingyen pattogatott kukorica várta a kicsiket. Amíg ők jókedvűen igénybe is vették ezeket, addig a felnőttek már serényen dolgoztak a tűzcsiholáson és a finomabbnál finomabb ételek előkészítésén, hiszen a Családi nap egyik sokakat megmozgató programja volt a szabadtéri főzőverseny. Amíg az üstökben rotyogott az étel, addig a gyerekek kézműves foglakozásokon vehettek részt.

Változatos programokkal kedveskedtek Érköbölkúton a gyerekeknek

Mozaik  ,   2024. június 5. szerda 

Megtelt élettel, nyüzsgő, jókedvű érköbölkúti családokkal a június 2-án, vasárnap megszervezett gyereknapon az iskola mögötti futballpálya. A gyerekeket állat- és traktorsimogató várta, és a program egész ideje alatt ugrálóvárak és népi gyermekjátékok biztosították az önfeledt kikapcsolódást. Ugyanakkor lehetőség volt hajfonást készíttetni és a nagyváradi Zabhegyezők önkéntes fiataljainak jóvoltából arcfestés is volt. A szervezők nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is gondoltak, így a kötélhúzó versenyen a gyerekek mellett a férfiak és a nők is megmutathatták erejüket, illetve krucsabajnokságon is részt vehettek. A gyereknap kedves színfoltját jelentette a helyi Csorgó néptánccsoport fellépése, akik gyönyörű népviseleteikben a falu büszkeségei.

Színes élmények kavalkádja várta a székelyhídi gyereknapi programokra látogató családokat

Mozaik    2024. június 2. vasárnap 

Változatos programok várták a kicsiket és nagyokat június 1-én, gyermeknap alkalmából a székelyhídi református templom kertjében. Bár a reggelig tartó eső kicsit megijesztette és elbizonytalanította a családokat és a szervezőket, mire a gyermeknapi foglalkozások elindultak, már nyoma sem volt felhőknek az égen: ragyogó napsütés fogadta az utcára kilépőket, mely ki is tartott a programok egész ideje alatt. A nap reggeli tornával indult a Tini Dance Center táncosainak jóvoltából, majd a templomban folytatódott közös énekléssel és az egyház ifjainak tolmácsolásában Dávid és Góliát történetével. Ezt követően a legkisebbek a létavértesi Cifra Palota bábcsoport előadásában színes kesztyűk és kesztyűbábok változatos zenékre koreografált mesés táncait tekinthették meg.