^ Vissza Fel

A Szómiszó Együttes zenéje csendült fel az épülő népművészeti táborban

Kultúra    2021. április 10. szombat 

Zeneszó csendült a hegyköz­szent­miklósi református templomkert szomszédságában lévő telken, verőfényes napsütötte délelőttön, március utolsó szombatján. A három éve alakult Szómiszó Együttes próbált a Hegyközszentmiklósi Népművészeti Egyesület épülő táborában. Régi álom megvalósulása körvonalazódik itt, Hegyközszentmiklóson – meséli csillogó szemmel Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes vezetője, mindenki Vili bácsija, aki évek hosszú során néptáncot tanított a székelyhídi és környékbeli gyerekeknek az Érmelléki Népművészeti táborokban. Mint jó házigazda, kávéra invitál bennünket, és míg ez elkészül a jól felszerelt konyhában, elmondja, hogy már huszonöt főnek szállást is tudnának biztosítani a felújított épületben.

A terep még rendezés alatt van, amíg felsétálunk a próba- és tánctérnek szánt nagy csűrhöz, amely a telek végén áll, Vili bá’ lelkesen dícséri a gyönyörű kilátást, hiszen ahogy ő mondja, ez lesz Közép-Európa legszebb helyen fekvő népművészeti tábora. És tényleg! Reményeik szerint néptáncot, népzenét és hagyományos népi mesterségeket, fazekasságot, kosárfonást, kovácsolást tanulhatnak majd itt az erdélyi és partiumi fiatalok. Beszélgetőtársunk biztos abban, hogy akit egyszer megérint a hely varázsa, visszatérő vendége lesz az Érmelléknek, hiszen ő is így van ezzel. Bizonyára ezért fogott össsze Bai Attilával, a Szómiszó együttes vezetőjével, a sarmasági népművelődési ház igazgatójával és Katona Csaba közgazdásszal a tábor építéséhez.

Irodalomhoz kötődő események a könyvtárból

Kultúra  ,   2021. április 6. kedd 

Az irodalommal kapcsolatos eseményekkel is igyekszik megmozgatni a lakosságot és felkelteni az érdeklődők figyelmét városunk könyvtárosa, a találékony Guba-Kerekes Zsuzsa.

Tizenkét darab könyv kereste új gazdáját a könyvelhagyó napon, március 25-én, melyeket megtalálójuk hazavihetett és megtarthatott. Természetesen volt egy kis segítség is olyan képek formájában, amelyeket a könyvtáros tett közé a Facebookon. Ezek alapján a könyvek könnyedén és gyorsan találhattak új tulajdonosra.