A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Liceum évnyitó ünnepségén ez évben is szép számban jelentkeztek az okulni és okítani vágyók, megtöltve az iskolaépület udvarát. A felvonulást követően, miután mindenki elfoglalta a helyét és megbeszélte a legfontosabbakat a szomszédjával, a figyelem az oktatói gárda tagjaira terelődött, akik megtartották jókívánságokkal teli beszédeiket, melyeket a székelyhídi tánccsoportok bemutatói tettek színesebbé.
,,Ferenc pápa buzdításaira válaszolva az iraki üldözött keresztények szándékára, valamit a gázai övezetben élő és más háborús helyzettől sújtott testvéreink támogatására 2014. szeptember 14-én, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, egész egyházmegyénkben szentségimádási- és vezeklési napot tart a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Székelyhídon 12 órától 15 óráig lesz szentségimádás a békéért a római katolikus templomban a vasárnapi, szeptember 14-i szentmise után.
Szerda délután, kellemes időjárási körülmények között, Nyírábrányban lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Székelyhídi Sport Klub nagy pályás labdarúgó csapata. A hazaiak már elkezdték a megye II. es bajnokságot, a vendégek még csak készülnek rá, talán ezért is volt kisebb meglepetés a székelyhídi győzelem.