Az utóbbi két évtizedben nem tisztították meg a Hegyközszentmiklós fölötti tározó vízlevezetőjét
Kitakarította a Nyúlasi árkot a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a székelyhídi önkormányzat az érolaszi és hegyközszentmiklósi lakosság közreműködésével a nyár folyamán. A Védi tóból ereszkedő, mindkét falut érintő, a Szentmiklós fölötti tározó vizét leengedő folyóárok megtisztításának kérdése az Érolasziban és Hegyközszentmiklóson korábban tartott lakossági fórumok alkalmával a leggyakrabban felvetett probléma volt.
Felújították a tanév kezdetére a házhelyi 4. számú óvodát. Szülők, nagyszülők, testvérek jöttek jó szívvel segíteni a betonozásban, a falak festésében és a szalagparkett lerakásában. Munkájukhoz hozzájárult az igazgatóság, Ormos Zsuzsa-Tímea óvónő, valamint a polgármesteri hivatal is. A tanév kezdetekor a kis óvodások így birtokba vehették a felújított termeket. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a gyerekek minőségi oktatásban és jobb körülmények között játszhassanak és tanulhassanak.
Testvér-települési kapcsolatot létesített Hegyközszentmiklóssal (illetve a felvidéki Leszenyével) az észak-magyarországi Szanda település (Nógrád megye). A kapcsolat nem csak formális jellegét bizonyítja az is, hogy a helységek képviselői több alkalommal is meghívót kaptak a másik falu eseményeire. A szentmiklósiak például június 1-én a színjátszócsoporttal-gyermeknapi rendezvényen, valamint a Mária-napi búcsún; alkalmunk nyílt jobban szemügyre venni a települést, a falu tájházát.
Dr. Csordás Csaba és asszisztense minden munkanapon fogadja a betegeket.
Új háziorvosi rendelőben fogadhatja dr. Csordás Csaba és asszisztense, Mészáros Csilla a csokalyi betegeket augusztus középétől kezdődően.
A doktor úr Székelyhídról jár ki, heti öt (!) alkalommal, délelőtt vagy délután (hétfőn, csütörtökön és pénteken 8–13, illetve kedden és szerdán 13–18 óra között). „Ez az órarend mindaddig marad érvényben, amíg befejeződik a nagykágyai rendelő felújítása, azután a két település között fogok ingázni” – közölte lapunkkal dr. Csordás Csaba, akitől azt is megtudtuk, hogy jelenleg már több mint 600 betege van. Akik át szeretnének iratkozni hozzá, információért személyesen a rendelőben hozzá fordulhatnak vagy ellátogathatnak a www.cmiciocaia.co.cc honlapra is.