Rég volt ekkora horderejű programsorozat Székelyhíd életében

A június harmadik hétvégéjén megrendezett IV. Székelyhídi Városnapok három, egymással párhuzamosan zajló rendezvényt vonultatott fel: a testvértelepülések találkozója, a gazdanap és a városnapi program. A vasárnapi tűzijáték végén a szervezők örömmel állapíthatták meg: minden sikeresen bonyolódott le.

Az Ér Hangja Egyesület testvértelepülés-találkozót szervezett Székelyhíd Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával és az Európai Unió Európa a polgárokért nevet viselő programjának finanszírozásával. A Gyűljünk össze közös jövőnk érdekében! címet viselő esemény a magyarországi Gyermellyel és Nyíradonnyal, a horvátországi Sepsével, és a felvidéki (szlovákiai) Dunamóccsal kezdte el kialakítani, vagy fűzte szorosabbra Székelyhíd kapcsolatát, elegendő időt ajánlva az eszmecserére, a jó gyakorlatok ellesésére, és a jövőbeni közös tervek felvázolására is. Ennek érdekében péntek délelőtt minden meghívott település vezetője, képviselője bemutatta szülőhelyét, majd a sort Székelyhíd zárta Béres Csaba polgármester köszöntőjével, amelyben elhangzott: „Az emberi kapcsolatokban hiszek. Abban, hogy elsősorban ezek által tudjuk jobbítani Európánkat.”

A délelőtti konferenciajellegű eseményt a sorban a délutáni hivatalos megnyitó követte, ami a már kialakult szokásoknak megfelelően a városközpont parkjában kapott helyet, és a helyi kulturális csoportok közreműködésével zajlott. A Kölyök Dance, a Búzavirág Népdalkör és a Székelyhídi Férfikórus szereplése mellett teljesen újszerűen hatott a debreceni Valcer Táncstúdió Nárcisz és Zara mazsorettcsoportjainak előadása, amely a sportos jelleget az ízléses ruhákban, igényes zenére előadott remek koreográfiákkal ötvözte. A köszöntőbeszédek után a millenniumi emlékmű megkoszorúzása következett, amelyre számtalan koszorú került, hiszen nemcsak a politikai elöljárók vagy a helyi civil szervezetek koszorúztak, de a testvértelepülések küldöttségei is.

A debreceni Valcer táncstúdió mazsorettesei elbűvölték a közönséget (1)


Gazdag kiállítás, színültig telt múzeum

A városnapok nyitóünnepsége után a városi múzeum adott otthont annak a képzőművészeti kiállításnak, amelyen Kerekes Terézia könyvtárvezető méltatta az alkotókat. Kustán Erzsébet jutából készített faldíszei változatos formavilágukkal szemet gyönyörködtetők. Angyal Olívia az alkotás misztériumát kutatja kísérleti jellegű munkáiban, míg Árus Tündétől egy dinamikus színes kompozíciót, valamint egy visszafogott színvilágú tájképet tekinthettek meg az érdeklődők. Berszán László ezúttal portréfestői képességét villogtatta meg. A több szakmai díjjal elismert, székelyhídi születésű, jelenleg Debrecenben élő közismert művész, Csórján Melitta ezúttal két olajképet tárt a tárlatlátogatók elé. Domahidi Krisztina modern kerámiainstallációval rukkolt elő. Elek Ibolya képein átsüt a mély vallásosság.

Juhász Csengele kisméretű finom vonalvezetésű olajképeket használt az önkifejezés eszközéül, ezzel ellentétben Juhász Imre nagyméretű portréi látványosak és egyben meghökkentők is, mély érzésvilágról tanúskodnak. Kerekes Zsuzsa stilizált állatfigurái egy letisztult formavilág lenyomatai. A sokak által szeretett néhai Kerekes Géza két olajképében is gyönyörködhettünk. Szilágyi László fába vésett munkákat és egy olajképet állított ki, amelyek nagy mesterségbeli tudásról árulkodnak. Szilágyi Orsolya olajképei úgy színvilágában, mint kifejezőerőben figyelemreméltók. A tárlatanyag gazdagságához ezúttal hozzájárult a létavértesi alkotótábor, nyíradonyi és gyermelyi alkotók, valamint Parrott Gábor Hajdúböszörményből. Emellett megtekinthették a Petőfi Sándor Elméleti Líceum fotókörének legfrissebb munkáit is.

Festmények, gyökérszobrok, kerámia és makett alkotások töltötték meg a városi múzeumot

A Székelyhídról elszármazott, ma Magyarországon élő Fazakas Sándor gyökérszobrász egy külön teret kapott munkái számára. A Szent László-emlékév alkalmából nagy királyunkat ábrázoló büsztöt is hozott magával, amit Székelyhídnak adományozott. Az est záró részében a nagykágyai középiskola NagySzakSzínTár színjátszó csoportja lépett a közönség elé.

A szórakozni vágyókat ezután a Coolio Band várta a városi sportpályán felállított színpad elé.

Gazdanap: termékbemutató, -vásár szakmai előadásokkal
Tartalmas előadásokat hallhattak az érdeklődők a II. Érmelléki és Bihar Megyei Gazdanapon, a városnapok szombatján. Egyidejűleg a helyi és környékbeli termelők a városközpontban a számukra felállított házikókban és sátorban lévő standjaikon kínálták portékáikat. A hivatalos megnyitást szalagvágás jelezte, a ceremóniát csak a sövényvágó ollók nehezítették meg.

A Gazdanap hivatalos megnyitását jelentő szalagvágás

Ezt követően a városi múzeum dísztermében vette kezdetét a szervezők és partnerek képviselői által megvalósított konferencia, melyet az önkormányzatok polgármesterei, valamint kis- és nagyvállalkozók számára szerveztek. A résztvevőket Sárközi Zoltán, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) nagyváradi regionális irodájának vezetője, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Béres Csaba polgármester köszöntötte. Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, a rendezvény ötletgazdája a gazdanap szerepét és hasznát a szakmabeliek előadásai által nyújtott információk és tapasztalatok cseréjében, kérdések feltevésében és naprakész válaszok adásában fogalmazta meg. Dr. Nagy Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Bihar megyei szervezetének elnöke örömmel jelentette ki, hogy idén nagyobb számú, több mint húsz Bihar megyei és tizenöt magyarországi nagyobb vállalkozó és kisebb termelő képviselte magát a rendezvényen.

Tartalmas szakmai előadásokat halgathattak a gazdák.

A konferencián Bihar megye gazdasági helyzetéről, illetve a jövőben megvalósítható fejlesztések és ezek módjainak mikéntjéről szóló előadások hangzottak el.

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, volt mezőgazdasági államtitkár a jövőt a családi gazdaságok, farmok létében nevezte meg, amelyek egyedüli alternatívaként szolgálhatnak a hazai vállalkozók számára, hozzátéve, hogy elsősorban a feldolgozásra (tej, hús, csomagolás) kiírt pályázatokat ajánlja a gazdák figyelmébe.
Skapinyecz Péter, a világszerte több mint 60 irodával rendelkező MNKH Közép-Európai Kereskedelmi Fejlesztési Hálózat Kft. igazgatója az intézmény működését mutatta be, amely a gazdasági összefogással, a partnerek keresésével és ajánlásával, valamint naprakész információk segítségével kíván hozzájárulni a közös fejlesztéshez.
Az előadók sorában Cristian Buzlea, a Vidékfejlesztés Finanszírozásáért Ügynökség (AFIR) Bihar megyei igazgatója, Pavel Florian, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Bihar megyei elnöke, valamint Nicolae Hodișan, a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője ismertettek néhány adatot a térségünk mezőgazdasági helyzetéről, a pályázati lehetőségekről – elsősorban a termékek minőségének javításában, a személyes termelői garanciákban jelölve meg a követendő irányvonalat.

A szakmai fórumok végeztével a meghívottak válogathattak a városnapok kínálta szórakozási lehetőségek között.

Programok minden érdeklődési körnek
A már hagyományosnak tekinthető kártyabajnokság a városnapok egyik számos érdeklődőt vonzó programpontja volt. Ezzel kezdődött a városnapi programok sora a szombati napon. Vidékünkön sokakat vonz a résztvevők és a szervező, Todoszi Miklós szerint félig sport-, félig szórakozás jellegű tevékenység. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a házigazda székelyhídi, a szomszédos bihardiószegi és érkeserűi játékosokon kívül a Berettyó- és Sebes-Körös menti településekről is érkeztek lelkes versenyzők, összesen 28-an. A versenynek a Petőfi Sándor Elméleti Líceum adott helyet, a szervezők biztosították a húsz csomag vadonatúj, nem cinkelt kártyát, a résztvevőknek járó okleveleket, a győztesek számára a serlegeket, valamint a nevezési díjakból befolyó csekély pénzjutalmakat. Sajnos nem sikerült kiderítenünk, mi a magyar neve a vidékünkön „krucsa” néven ismert közkedvelt kártyajátéknak. A versenyzők elmondták, nem a díjak reményében vesznek részt a versenyen, hanem kihasználják az alkalmat a hasonló érdeklődésű emberekkel való találkozásra. A verseny jó hangulatban zajlik, elbeszélgetnek, néha „vitatkoznak”, de mindig örülnek a találkozásnak. Mindenki egyértelmű véleménye, hogy „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”! A lényeg az, hogy az idén sem kártyázta el senki sem a birtokát, sem a kastélyát, sem a feleségét, viszont mindenki nagyon jól szórakozott.

Az egyenes kieséses rendszerben szervezett versenyen első helyezett lett Todoszi László (Öcsi/Toldó) Székelyhídról, második a tatarosi (Brusturi) Viorel Fãgãrãºeanu, harmadik pedig Bereczki Attila (szintén városunkból). Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!

Nem titkolt szándéka volt a városnapok megkülönböztetett vendégei között szerepelő debreceni Békessy Béla Vívóklub tagjainak, hogy fellendítsék, segítsék Székelyhíd vívósportját. A nagyhírű anyaországi sportegyesület Sári Zoltán tanár-edző, Cs. Kiss Veronika és Balogh Szabolcs tizenöt éves diáksportolók alkotta „követsége” Rupárcsics Csilla Judit, egykori közismert bajnokunk meghívására érkeztek hozzánk.

A két fiatal párbajtőröző a szombat délutáni bemutatón három asszót mutatott be, ami után a bátrabb gyerekek műanyag sporteszközökkel kipróbálhatták rátermettségüket. A vívások közti szünetekben a néhány tucatnyi közönség érdeklődésére arra is fény derült, miért viselnek a sportolók fehér színű vívóöltözetet. Nem a vér látszik így jobban, hanem a korom, ugyanis az elektronikus pontozás bevezetése előtt ebbe mártották a fegyverek hegyét.

A szépkorúak alkotta Sepsei Nepdalkör Horváországból

Vészjósló, sötét esőfelhőkkel tarkított égbolttal kezdődtek a szombat esti városnapi programok. Ekkor azonban színpadra lépett a horvátországi Sepsei Népdalkör, majd őket követte az érköbölkúti származású Molnár Júlia operett-énekesnő és a csodálatos népdalokat és operettbetéteket hallva még az ég is jobb kedvre derült, kisütött a nap, eloszlottak a viharfelhők. Talán a Sepsei Népdalkör az a formáció, amely a leghosszabb utat tette meg, hogy eljusson a programsorozat színpadára. A Horvátországból, Baranya térségből érkezett vendégek nagyjából tizenöt, az idősebb korosztályba tartozó lelkes, amatőr énekessel álltak színpadra, akik az éneklés iránti szenvedélyből kovácsolódtak csapattá. A csillagos, szerelmes és baranyai népdalokat előadó kis énekkart egy ének-zene végzettségű hölgy vezeti, aki az ötéves együttessel ma már egyházi és világi dalokat egyaránt bátran vezényel. Mint elmondta, térségükben kevés a fiatal, illetve akik vannak, nem nagyon hajlanak az éneklésre. A nyugdíjasoknak azonban ez nagyszerű kikapcsolódási lehetőség, valami, amit szenvedéllyel tesznek, így szívesen szánják rá idejüket, energiáikat. A legfontosabb jellemzőjük mégis az, hogy az egyre zsugorodó horvátországi magyar kisebbség kultúrájának megtartásáért fáradoznak, örökül hagyva dalokat, népdalokat a következő generációk számára.

A női szíveket megdobogtató Infive együttes

Ezután egy éles váltás következett, a nagyváradi Infive rockbanda, aki főként a fiatalabb korosztály nőnemű tagjainak szívét célozta meg. És a fiúk nem is vétették el azt a bizonyos lövést, hisz az addig csekély létszámú közönség koncertjük ideje alatt igencsak meggyarapodott. Őket két fiatal székelyhídi tehetség, Sarkadi Antal és Andreea-Lavinia Vãrãºteanu követte. A fellelkesült közönség végig tapsolt és énekelt mindkettejükkel, ezzel bátorítva őket, hisz mindketten először állhattak a városnapok nagyszínpadán. Őket a székelyhídi Stihl Timbersportsos fiúk látványos sportfavágó-bemutatója követte, mely alatt elkezdett izzani a levegő.

Hullottak a rönkdarabok, a faszilánkok a baltacsapásoktól

Várakozás érződött a levegőben, ezért az egyre népesebb tömeg kicsit türelmetlenül hallgatta végig a román származású, de magyarul is igencsak jól beszélő Alissa és tehetséges lánya koncertjét. Ekkor már mindenki, ki halkabban, ki hangot adva a véleményének, a „művek, művek, Edda-művek!” jelmondatot skandálta. Nem sokat várattak magukra, hamar felálltak a színpadra Magyarország rocknagyágyúi, az Edda zenekar tagjai, akik fergeteges hangulatot varázsoltak pillanatok alatt. Felhangzott a zenekar szinte összes ikonikussá vált slágere és néhány kevésbé ismert dala is. Mindenkinek nehéz volt a búcsúzás, az Edda számtalan ráadásdalt elénekelve búcsúzott tőlünk. A koncert után a még mindig energiával teli fiatalok és örökifjak Dévényi Tibi bácsi retrodiszkójában folytatták tovább a bulit.

Borongós, de nem unalmas
Bár az időjárás negyedjére sem kegyelmezett a városnapoknak, mindannyian abban reménykedtünk, hogy vasárnap felhőtlenebb napra ébredünk. Azért is volt ez nagyon fontos, mert 11 órától gyermekfoci-bajnokság zajlott az új városi labdarúgópályán, ami igazán igényelte az esőmentes időt. A sok könyörgés nem volt hiábavaló. Az idő ugyan nem volt verőfényes, focizásra azonban annál inkább alkalmas. Így legalább a kis labdarúgók felavathatták az eddig még szűz fűnek számító új városi focipályát.

Ugyanígy a kora délutáni órákban kezdődő gyermekfoglalkozások is szebben teltek napfényben, pontosabban a Davidam Rendezvényszervező Kft. által nyitott népi játszópark és a kézműves foglalkozások, amiktől az erős szél sem tudta el tántorítani a kisfiúkat és kislányokat. A csigafuttatás, a gipszöntvényfestés, a tarisznyafestés mind népszerűek voltak, a alkalomhoz legillőbb elfoglaltság azonban a szélforgókészítés volt.A színpad sem állt zavartalanul leengedve! A Tini Dance Center 11. alkalommal megrendezett táncfesztiválja, amely közel kétszáz táncost mozgatott meg a városközpontból indulva, három órára lefoglalta a tánckedvelőket. Ugyanígy a néptáncot kedvelői sem maradtak hoppon, mert a székelyhídi Zajgó Néptánccsoport megdobogtatta a táncos cipőket és a szülők szívét is. A mezőföldi ugrós és a szilágysági páros táncok nagy sikernek örvendtek. A néptánc szellemre és fizikumra gyakorolt jótékony hatásai tagadhatatlanok, emellett voltak mások is, akik az egészséges életmód népszerűsítésére adták a fejüket. Ők voltak a Happy Feet kangoo fitness csapata. A csupa hölgyek alkotta formáció megmutatta mennyire vidám dolog ugrálva alakot formálni. Ezután szintén vidámság volt jellemző, de már városunk hiphop tánccsapata, az Enemy Dance Family táncosainak arcán és mozdulatain jelent meg, hihetetlenül áradó energiával és belevalóssággal vegyítve. No nem akkor voltak ám sugárzóak, amikor a hangosító sátor belerondított a zenelejátszásba, hanem amikor barátaik, a BlindMirror Band tagjaival együtt előadhatták közös alkotásukat. Igen, ilyen lehetséges, egy rockbanda és egy hiphop csapat együttműködése is tud nagyot ütni, hisz a zene a legtávolabbinak tűnő dolgokat is képes harmonikusan öszszekötni.

Annyi rajongói sikítást, amennyit Szabyest kapott, még nem hallottak a székelyhídiak a városban

A Tini Dance Center után a 24 éves budapesti Sabyest lépett színpadra, aki YouTube-csatornájának köszönhetően futott be a popszakmában, és ezt bizonyítva kamasz lányok és fiúk százait őrjítette meg és sodorta az ájulás szélére koncertjével. Az egyébként marketingmenedzseri diplomával rendelkező fiatal énekes szakmai tehetségét az is mutatta, hogy majd háromszáz rajongó tolongott az előadói sátor előtt közös fotóért, autogramért a koncertet követően. Őt a román előadó, Corina követte, aki táncoslányaival zavarbaejtő mozdulatokkal tűzdelt koncertet adott. Nem volt könnyű dolga az őt követő Dupla KV együttesnek, akik tetőtől talpig felöltözve léptek színpadra, hogy a több mint húszéves pályafutásuk során melléjük szegődött rajongóikat szórakoztassák. A zenekar a dupla jelző ellenére ezúttal igazából tripla volt, ugyanis a frontember lánya, Köteles Cindy is csatlakozott a duóhoz. Mint elmondta, lassan két éve koncertezik együtt édesapjával és az ő zenésztársával.

A Dupla KV tagjai, Köteles István és Váradi Jenő, kiegészülve Köteles Cindy-vel

Zárónap lévén, voltak akik a sportpályán maradva, mások hazafelé úton megállva gyönyörködtek a IV. Székelyhídi Városnapok végét jelző tűzijátékot.


Írta: Ér hangja