Szép napsütés fogadta a Petőfi Sándor Elméleti Líceum tizenkettedikeseit, akik az utolsó kicsengetést követően elballagtak az iskola folyosóin, majd lenn az udvaron körülállták az iskolának a nemrég, az idei Sulimaratonon a kövezetre felfestett hatalmas emblémáját. Az ötvennyolc végzős fiatalt először Boros István igazgató köszöntötte, aki beszédében kiemelte: az iskola legfontosabb feladata „bensőből vezérelt”, érett, a „belső órát” meghallani képes egyéniségek kinevelése. „Hiszem azt, hogy tudjátok és hiszitek a jót, és előbb-utóbb ez fog irányítani benneteket. Mert hiszek az emberben és az emberi értékekben, abban, hogy a harmonikusan fejlett személyiség, aki el tudja viselni lelki élményei sokféleségét és ellentmondását, mindig harmóniát teremt maga körül” – hangsúlyozta a középiskola vezetője.

Ezt követően Olimpia Gherman igazgatóhelyettes köszönt el a maturandusoktól, majd következett a három végzős osztályfőnök, Ovidiu Ostroveanu, Pap József és Egeresi Ingrid, akik – a néhány útravaló gondolat mellett – díjazták is osztályaik legsikeresebb diákjait. Kozma Sándor testnevelő szakos tanár a különböző sportversenyeken eredményeket elérő tizenkettedikeseket (Bátori Arnold, Pál Arnold, Sorján Attila, Muþa Erika, Kovács János és Perecsenyi Balázs) jutalmazta oklevéllel és emlékplakettel, majd Boros István igazgató Scola-díjban részesítette Boda Ioanát, Beke Boglárkát és Pál Arnoldot. A végzősök nevében a két előbbi, a tizenegyedikesek részéről pedig Székely Annabella és Major Zsuzsa szólt a jelenlévőkhöz.
 
Végül következett a Petőfi-líceum szimbolikus kulcsának az ünnepélyes átadása: ezt Cuc Silvia, Ács Roland és Preznyák László bízta rá a Paºca Andrei, Farkas Hajnal és Bátori Annamária által képviselt tizenegyedikes évfolyamra. Végül, a ballagás záróakkordjaként a végzősök sorra elbúcsúztak tanáraiktól, majd pedig ki-ki hozzátartozóival, barátaival elvonult, hogy szerettei körében ünnepelhesse meg a „nagybetûsbe” való kilépését.
 
Hevesi Zoltán