Sorozatban hetedszer is országos bajnokságot nyert Rákóczi Gergő

Hetedik éve bizonyul verhetetlennek sportágában Rákóczi Gergő: az előző három fordulóban fölényesen vezető érköbölkúti fogathajtó megnyerte a 2017-es romániai bajnokság marosvásárhelyi döntőjét, s ezzel az idei országos bajnoki címet is. Teljesítménye egyedülálló a mindenkori romániai lovassportok történetében.

A folytonosan építkező versenyző tavalytól klubot váltott, most a Romsilva színeiben versenyez. Ugyanakkor ő a hivatalos edzője a Romsilva Sportegyesületének és a köbölkúti völgyben kiépített mintegy másfél hektáros sportpályán oktatja a lovakat és okítja a fogathajtókat. Az érmelléki településre költözött Varga Roland sporttársa is, aki szintén a Rákóczi-istállóban képzi lovait. A szorgos munka nála is meghozta eredményét, hiszen 2017-ben ő a negyedik helyen végzett az országos bajnokságon. Rákóczi Lajos, a fogathajtó szakbizottság tagja reményei szerint Érköbölkút hamarosan a bihari és országos fogathajtás egyik nagyon fontos bástyájává alakulhat. A Tulipán Sportegyesület csapata (Csorba Károly, Babó Kálmán, Soltész Zoltán) a harmadik helyen végzett a 2017-es bajnokságon. Csapatban az első helyen a Romsilva csapata áll (Rákóczi Gergő, Csoma Andrei, Milin Milorad).

Az idén korábbra időzített döntő azért volt szükségszerű, mert az idei világbajnoksági év is a fogathajtóknak, és a nemzeti bajnokságok végeztével állhat öszsze a világversenyre készülő csapat. A román válogatott tagjai Rákóczi Gergő, a gyergyóalfalusi Pál Attila és a háromszéki Bartha Eduard, póttagja az immár érköbölkúti Varga Roland.

Az előző világbajnokságon a romániai csapat az előkelő 5. helyen végzett. Jelen esetben ez nem csak siker, hanem egyben teher is, hiszen a tét megőrizni ezt a helyezést. A szlovéniai Lipicán megrendezendő világversenyen ott lesznek Európa legjobb lovasai, de az Amerikai Egyesült Államokbeli, latin-amerikai, ausztráliai, sőt ázsiai csapatok is megméretkeznek. Csak összehasonlításképpen írjuk, hogy amíg a hollandoknál és a németeknél több, mint hatezer leigazolt versenyzőt tartanak nyilván, Magyarországon háromszáznál többet, addig a romániai leigazolt versenyzők száma mindössze (!) tizenhat.

Nem titok, hogy jó néhány nemzet lótenyésztésben is megelőz bennünket, így hát az itteni versenyzők többletmunkával, szorgalommal próbálnak az élmezőnyben maradni. Csak a mindennapos szorgos munkának tudható be, hogy az érköbölkúti Rákóczi Gergő mindezidáig egyedüli olyan romániai lovas, akit a világ tíz legjobb lovasa között tartanak számon a világranglistán. Gergő az idén versenyenként két fogattal állt rajthoz, s jó néhány versenyen az övé volt az első és a második helyezés is. A versenyszabályok értelmében azonban a nemzeti bajnokságon csak egy fogat eredményét számítják be, így hát Gergőnek meg kellett elégednie csak az első helyezéssel.


Írta: Ádám Andrea