Nem volt túl szerencsés a Székelyhídi Sportklub labdarúgócsapatának sorsolása az ötödosztályban. Az első négy fordulóban, játszottak a fiúk – időrendi sorrendbe haladva – a második Tatarossal, az ötödik Diószeggel, a harmadik Esküllővel és utolsó meccsükön szombaton az első Céckével, akit foci berkeken belül is a legesélyesebbnek tartanak a feljutásra.

 Az ugye már a bajnoki rajt előtt is többször elhangzott, hogy az idei év a székelyhídiaknak tanuló év lesz, hisz a bajnokság legfiatalabb csapata. Ezt is szem előtt tartva a tisztes helytállás volt az elsődleges cél a listavezetőnél. Ez az első játékrészben teljes mértékben megvalósult, sőt a meccs elején több helyzete volt a vendégeknek. Sajnos ahogy telt az idő egyre jobban kijött a két csapat közötti rutinbeli különbség és egy egyéni akció végén a hazaiak megszerezték a vezetést, majd egy bírói hiba következtében másodszorra is betaláltak. A második félidőben is voltak pozitívumok a székelyhídiak játékában, sajnos egy tízperces megingást könyörtelenül kihasználtak a hazaiak, beállítva az 5-0-ás végeredményt. Az eredmény nem túl hízelgő, viszont játékban egyre több az elképzelés a Törinél, ami mindenképp biztató a jövőre nézve.
Szombaton a Margittai Electric Star látogat Székelyhídra, talán meg lehet az első győzelem, amely önbizalmat adhat városunk focistáinak. A sorsolást látva kis túlzással kijelenthetjük a Törinek most kezdődik a bajnokság!


Írta: Juhász György