A kétezredik ügyfél érkezett december 12-én a székelyhídi RMDSZ-hez a magyar állampolgárság megszerzésének szándékával. A székelyhídi Beke család (János, Anna, Boglárka Erzsébet, Attila és László) kérelmével feliratkozott azon személyek hosszú sorába, akiknek az érdekvédelmi szövetség segített az egyszerûsített honosítási eljárás ügyintézésében az elmúlt két évben.

 

Mint ismeretes, a magyar Országgyűlés 2010-ben fogadta el azt a jogszabályt, amely lehetővé tette, hogy a határokon túl élő, egykori magyar állampolgárok vagy leszármazottaik kedvezményesen folyamodhassanak újra- vagy visszahonosításhoz. A Bihar megyei RMDSZ kezdeményezésével a székelyhídi körzeti szervezet 2011 januárjában kezdte el munkáját az egyszerűsített honosítási eljárással megszerezhető kettõs állampolgárság ügyében. Ekkor Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere felvette a kapcsolatot a városunkhoz tartozó falvak egyházi vezetőivel, akik heti egy alkalommal helyet biztosítottak a honosítási iroda működéséhez, hogy a falvak lakosai is könnyebben intézhessék magyar állampolgárságuk ügyét. Három hónap eltelte után a falvakon csökkent az érdeklődés, ezért Székelyhíd (és a hozzá tartozó falvak) lakosait naponta 8 és 16.30 óra között, pénteken 8–14 óra között várja a honosítási iroda ügyintézője.
Az eltelt két év alatt közel 4500 iratot sikerült lefordítani, elkészítettek több mint 2200 igazolványképet, s ugyanennyi személynek nyújtottak segítséget az ûrlapok kitöltésében is. Az ügyfelek között a székelyhídiak mellett Bihar megye szinte minden településéről, de Szilágy, illetve Szatmár megyéből is érkeztek igénylők. Számos olyan személynek is segítettek a magyar állampolgárság megszerzésében, akik külföldön keresik boldogulásukat.
Az ügyintézők ez úton is köszönik mindazoknak, akik bizalommal fordultak hozzájuk, illetve a jövőben is segítőkészen várják a visszahonosításért folyamodókat.
Fekete Katalin