Felpezsdítette a magyarkéci mindennapokat a IV. Húsvéti Evangelizációs Tábor (HEVAT). A négynapos (április 9–13.) tábor jelmondata ez volt: „Az élet nem rólam szól”. A népes táborban az előadók és résztvevők feladata is az volt, hogy több oldalról megvizsgálják mit is jelent ez a kijelentés, kiről vagy miről szól az élet?

Minden nap programjában közös volt – a reggeli tornát, a szükséges étkezéseket és a takarodót leszámítva – az imádság, a dicsőítés, és a csoportos, illetve egyéni elmélkedés, amelyek által a százhetven táborozó átértékelhette a napi előadásokon hallott gondolatokat, melyeket vendég lelkipásztorok tartottak.

Az első, a szerdai nap előadása rendhagyó volt a maga összefüggésében a tábori mottóval. Fazakas Eszter, a Szilágy megyéből férjével együtt érkezett lelkésznő kifejtette, hogy az életünk minden területén megnyilvánul az, hogy az életünk nagyon is rólunk szól. Rólunk szólnak a jó és rossz élményeink, a sikereink és harcaink, minden az egó körül csoportosul. Ennek áttekintését vezette le a lelkésznő egészen a fogantatástól, amikor magzatként gondolkodás nélkül szívjuk el anyáink vitaminjait azon át, hogy gyerekként vagy fiatalként mindennek mi vagyunk a központja, minden a fejlődésünkre szolgál. A párkapcsolatokban sokszor önzőek vagyunk, felnőttként a földi javakat és testi élvezeteket hajszoljuk, ócsárolunk másokat, öregségünkre pedig dicsekszünk és panaszkodunk, félünk. Ahogyan elmondta, miután ezek a gyarló tulajdonságok rátelepedtek emberi mivoltunkra és elhagytuk az Édenkertet az isteni gondviselés nem szűnt meg, ő ezek után is velünk volt, de annyira magunkkal voltunk elfoglalva, hogy mire észrevettük volna a lényeget, már ott függött a keresztfán. Ezzel a negatívabb, de nagyon is reális szemlélettel ellentétben a csütörtöki előadó, Eszter férje, Fazakas Sándor, a mezőteleki református gyülekezet lelkipásztora arra összpontosított előadásában, hogy nem vagyunk egyedül a világban, és a történések már ennél fogva sem szólhatnak egyedül csak mirólunk.

Gyakran a körülmények, esetleg a szülők rájátszanak ennek a látszatnak a fenntartására, de előbb vagy utóbb mindannyian szembesülünk azzal, hogy azok a barátok, családtagok is részei a történetünknek, akik körülvesznek bennünket. Ezekre az emberekre oda kell figyelnünk, támaszt kell nyújtanunk olykor, máskor pedig mi magunk szorulunk segítségre, és ha ezekről megfeledkezünk, sosem tudunk kilépni a magunk építette várból, amiről azt hisszük, hogy erős, biztonságos és tökéletes számunkra. Ezt az erőt és biztonságot pedig Visky Péter, a kolozsvári Tóköz kerület lelkipásztora cáfolta meg pénteken tartott előadásában. ő konfirmandus ifjaival érkezett a táborba, akiknek ilyen táboros élményben még nem volt részük így együtt. Ezért az előadó a következő jelszót tűzte ki a táborra: „Helyzet van!” Erre építve osztotta meg gondolatait arról is, hogy küzdelmeink vannak minden nap. Miután az előző napokon szó volt arról, milyen az, amikor kiköveteljük, hogy minden rólunk szóljon és megfeledkezünk arról, hogy körülöttünk mások is élnek, Visky Péter azt kutatta egy órában, hogy a mi egyéni küzdelmeink Istenről szólnak-e vagy azok is továbbra is csak saját magunkról? Ha az ellenségeinkkel küzdünk, hogyan kezeljük a helyzetet? Békések tudunk-e maradni, vagy mi is ellenségesek leszünk? Az ilyen pillanatokban önmagunk legyőzésében mérődik le, hogy milyen is a kapcsolatunk Istennel, hiszen az igéje, üzenetei által ő is mindig saját magunk felé irányít bennünket.
Mindezeket a mélyen felkavaró gondolatokat a táborozó fiatalok a tábori program részét képező kiscsoportos beszélgetéseken, egyéni csendességek ideje alatt érlelgethették magukban, olykor egy-egy vezető segítségével. A tábor vége felé közeledve a szombati napon még közel sem lazult a program, pont ellenkezőleg. A délelőtti órákban Visky Péter folytatta a harcainkról szóló előadását, arra összpontosítva, hogyan viszonyulunk ezekben a harcokban mi emberek egymáshoz. Megemlítette az adok-kapok játékot, amely maga a földi pokol, az alázat, az önzetlenség hiánya, és az a vakság, ami miatt nem látjuk, hogy Isten hányszor helyzetbe hoz minket, hogy változtathassunk, acsarkodás nélkül, egymásért Jézussal s az emberekkel.

A szombati délután egy különleges pontot tartogatott. A kongói származású Acacia Mpofo-Kitata Lukibadiku dobelőadása, az afrikai kultúrát megidéző játéka töltötte fel a templomot jó hangulattal és az ifjakat energiával. Mint megtudtuk Acacia nem egyenesen Afrikából érkezett Magyarkécre, hanem Marosvásárhelyről, ahol egy keresztény ifjúsági egyesület önkéntese, dobterapeuta, és szintén magyar jegyesén keresztül került kapcsolatba Mike Pál helyi református lelkipásztorral.

Végül a szombati nap úgy lett kerek, hogy a fiatalok megoszthatták egymással, meghitt hangulatban, hogy szerintük kiről szól az életük, és ha Isten az életük centruma azt hogyan élik meg?
Mint azt a tábort szervező fiataloktól megtudtuk, a IV. HEVAT-ra több hónapos előszervezés és komoly csapatmunka eredményeként megközelítőleg tíz településről érkeztek fiatalok. A jelentkezésre szánt helyek nagyjából órák alatt alatt beteltek, és majdnem túllépték a gyülekezet és a falu vendéglátói kapacitásait, de amint azt több bibliai történetből is tudjuk, a szükséges segítség mindig megérkezik fentről, így sikerült szállást és étkezést biztosítani a fiatal tömegnek, akik színültig töltötték a templomot. A tábor alatt a melegedésnek és beszélgetéseknek helyet adó teaház működött, és befogadó, baráti ölelésekben sem volt hiány.


Írta: Bíró Orsolya