Saját magamon és környezetemben is megfigyeltem, lényegesen kevés folyadékot fogyasztunk. Az emberi test majdnem 70 százalékát víz képezi, a folyadékszükségletünknek megfelelően két liter folyadék bevitelre lenne szükségünk naponta. E témakört körüljárva több véleményt is figyelembe vettem. Az egyik: „Az emberi test tudja, mennyi folyadékra van szüksége ennek megfelelően jelentkezik a szomjúságérzés. Eddig is fennmaradt az emberiség anélkül is, hogy figyelték volna a folyadékbevitelüket.” Valószínűleg ennek az elgondolásnak is megvan a maga alapja, de érvényes-e ez most is, amikor folyton a rohanó életmód jelenségébe ütközünk? Sokszor észrevehetjük magunkon is, hogy már délután van, és még egy korty vizet sem ittunk, mert siettem az egyetemre, munkába stb., s nagy elfoglaltságunban mondhatni inni sincs időnk.

 

Másik megközelítés: „A szervezetünk csak akkor tud megfelelőképpen működni, ha elegendő folyadékot biztosítunk számára, ezért oda kell figyelnünk, hogy rendszeresen igyunk. Ha megyünk valahova, főleg ha meleg van, lehetőleg mindig legyen nálunk egy kis üveg víz.”

 

A folyadékhiány okozta tünetek

Ha nem jutunk elég folyadékhoz, számtalan tünetet produkál a testünk. Ezek közül most néhányat kiemelnék: száraz bőr (Nem is gondolnánk, milyen sok esetben egyszerűen a túl kevés víz fogyasztása áll a bőrszárazság hátterében. Vízre ugyanis szüksége van a bőrnek, hogy megfelelő szinten tartsa a keringését, és így hatékonyan tudjon regenerálódni. Kenhetünk akármennyi testápolót a bőrre, ha a belső hidratáltság hiányzik, nem lesz eredménye a krémezésnek sem.); fáradtság; karikás szem; székrekedés; fejfájás, szédülés.

Néhány további érv, amiért érdemes vizet fogyasztani: csontjaink több mint felét is víz alkotja, és az egészséges csontsejtek képzéséhez is kell; mivel a vízbevitel hatására megindul a nyirokkeringés, vízivással a fájdalom is csökkenthető; a méreganyagok eltávolítása a vesén és a beleken keresztül is zajlik; csökkenti az ízületi fájdalmat és véd a kopás ellen is; a víz biztositja a megfelelő elektromos működést agyunk és idegrendszerünk számára.

 

 

Víz versus üdítőitalok

A vizsgálati alanyok közül a naponta legalább két pohárnyi vagy annál is több cukrozott üdítőitalt elfogyasztók esélye a cukorbetegség kifejlődésére 24 százalékkal növekedett azokéhoz képest, akik csak ritkán ittak hasonló leveleket. Fontos megfigyelés, hogy cukormentes üdítők vagy természetes narancs- és citrancs- (grapefruit) lék bármilyen mennyiségű fogyasztása sem tette gyakoribbá a cukorbetegséget.

 

Miért igyunk inkább ásványvizet a csapvíz helyett?

Elsősorban az állandó összetétel és a fertőtlenítő eljárások hiánya miatt. De ez nem azt jelenti, hogy a csapvíz káros, és az ásványvizek minden fajtája minden mennyiségben, kontroll nélkül fogyasztható. Az viszont tény, hogy a tisztított csapvízben kevesebb a hasznos összetevő a tisztítási folyamat miatt, mint bármilyen palackozott ásványvízben.

 

Mészáros Klaudia