Március 8. – nőnap. Ezen a napon sok országban a nők vannak főszerepben, hiszen ezen a dátumon ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. De az ünnep kialakulása több eseményből tevődik össze.

Ez a nap azoknak a nőknek az ünnepe, akik történelmet írtak azzal, hogy egyenlő jogokat és lehetőségeket követeltek maguknak a társadalomban. 1908. március 8-án 15 ezer textilipari dolgozó nő vonult ki New York utcáira azért, hogy emberibb munkafeltételeket és szavazati jogot követeljenek. A nemzetközi nőnap gondolata egy Koppenhágában (Dánia) 1910-ban tartott nemzetközi nőkonferencián fogalmazódott meg. Az ezt követő években Amerikában és Európában különböző februári és márciusi napokon ünnepelték. A „kenyeret és békét” kérő szentpétervári nők 1917. február 23-i (a Gergely-naptár szerint március 8-i) sztrájkja döntő momentuma volt az orosz polgári forradalomnak. Március 8. először a Szovjetunióban lett hivatalos ünnepnap, majd a szocialista országokban. A nőnapot 1977-ben az ENSZ közgyűlése nemzetközileg is elismert emléknappá nyilvánította.

A legtöbb országban a férfiak nőnap alkalmából kisebb ajándékokkal lepik meg nőismerőseiket, családtagjaikat és kedvesüket, de csak úgy, mint minden ünnephez, a nőnaphoz is eltérő szokások kapcsolódnak világszerte. Afganisztánban, Örményországban, Oroszországban, Ukrajnában és Vietnamban a nőnap hivatalos ünnepnap, így munkaszüneti nap is. Kínában és Nepálban azonban csak a nők kapnak szabadnapot.

A fentiekből látszik mekkora jelentőségű okokból jött létre a nemzetközi nőnap, ez iránti tiszteletből ünnepeljünk mi is méltóképpen.

Mészáros Emőke