Sok ideje egyedül dolgozott tágas műhelyében. Egykoron, nagyon jó kovács hírében állott, de amióta rákapott a sligovicára, naponta többször is felment a központba egy-egy deci pálinkát meginni. Sokszor a műhely kapuját is nyitva hagyta, még a lópatkoló szerszámok is kint maradtak a műhely előtt. Senki nem vitt el semmit Zoli bácsi műhelyéből. Ha nem volt ott, a kocsisok ott várakoztak türelemmel. Akivel közeli barátságban volt, nélküle is hozzákészült a patkoláshoz, ahogy Zoli bácsi mesterfogásait látta. Az utóbbi időben nem akadt meg nála segéd, de még inas sem! A felesége is többször átjött a műhelybe, hogy lássa, ott van-e a férje, meg hogy pénzt kérjen a házbavalóra. Ha nem találta, tudta, hogy pálinkázni van. Sokszor elköltötte a kasszából minden pénzét, mert az iszogató barátoknak is fizetett egy-egy italt!

Erzsike, a felesége, egyszer elõállt Zolinak a kéréssel:
– Hallod-é, mit mondok én neked Zoltán?! Nem bánom, ha megiszol egy kis pálinkát, akár többször is naponta, mert én is megkívánom olykor-olykor! Itt van egy kis üveg, nekem is hozzál benne, amikor mész pálinkázni! – mondta, és odanyomta kezébe az üveget.
Zoli bácsi meglepõdött ugyan, de nem vitatkozott a feleségével, mert az iszogatáson kívül jó ember volt, mindig hallgatott a felesége szavára. Elvette az üveget és rábólintott. Az asszony bement a házba, Zoli bácsi tovább végezte a munkáját…

 

Ezentúl vitte magával az üveget, odaadta a kocsmárosnak, aki abba is beletöltötte a decit, tudta, hogy a feleségének viszi. Mosolygott is rajta, hogy milyen jól összeillenek, hogy az asszony is ennyire szereti a pálinkát. Zoli bácsi, amikor délután bezárta a mûhelyt, vitte az üvegben a néhány decit, amit letett az asztalra és mosolyogva mondta:
– Erzsike, hoztam a pálinkádat, de csak kicsi kortyokban igyad, nehogy megártson!
Az asszonynak eszében sem volt, hogy igyon belőle, elfordulva éppen csak megnyalta az üveg száját…  Már hosszú ideje, napról-napra így ment, amikor az asszony elõhozakodott Zoltánnak:
– Zoltánom, ne várakoztasd a kuncsaftokat, megveszem én elõre neked azt a pálinkát, s te, miután megittad, beleteszed az árát a kaszlin álló perselybe!…
Zoli bácsinak jó volt a barátokkal elbeszélgetni és koccintgatni, ezért vágyott a kocsmába, de ha a felesége így akarja?!…
Mikor beteg lett, a felesége megkérdezte, mi lenne a kívánsága, mire Zoli bácsi így válaszolt:
– Hát, elmenni a központba, pálinkázni a barátokkal!…

 

Forrás: Nánási Zoltán: Egykori székelyhídi történetek, mindennapi apró villanások, anekdoták