Az elmúlt év karácsonya előtt Székelyhídra látogatott a margittai Horváth János Elméleti Líceum Betlehemi csillagok nevű műkedvelő csoportja. Egy ma már eltűnőben lévő régi szép népszokást, a „betlehemezést” vagy „csillagosok” járását, viszi tovább a tanulók egy csoportja Bordás Mária vallástanárnő vezetésével. ők a Betlehemi csillagok, akik évről-évre magukra öltik az angyalok, pásztorok, napkeleti bölcsek, Szűz Mária, Szent József szerepét, és előadják a Jézus születéséről szóló bibliai történetet.

Öt éve csatlakoztak az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány Székely kapuk, zöld kapuk nemzetközi programjához. Azóta járják az Érmelléket mindig megújuló betlehemes előadásukkal.

A VIII–XI. osztályosokból álló csapat tagjai kivettek részüket a jelmezek elkészítésében, a hangszeres kíséret és a pásztortánc koreográfiájának összeállításában. Magukénak érzik ezt a tevékenységet vidám, együtt gondolkodó, egymást segítő közösséggé formálódtak általa. Jártak óvodákban, kisiskolásoknál, köszöntöttek polgármesteri hivatalokban, idősek otthonában, gyermekotthonban, magáncégnél, karácsonyi vásárban.

Ügyes játékukkal belopták magukat a székelyhídi közönség szívébe is. Céljuk az örömszerzésen túl, hogy megszerettessék a fiatalokkal ezt a régi népszokást, amely a hagyományőrzésen túlmutatva a keresztény értékekre is ráirányítja a figyelmet.


Írta: Tiponuţ Tibor