Ügyesek voltak a diákok a nagyszalontai versenyen
Gyermeknapi szavalóversenyt rendezett Nagyszalontán június elsején a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. A színvonalas megmérettetésen többek között Aradról, Simonyiból, Ágyáról, Székelyhídról, Kisjenőről, Gálospetriből, Kisiratosról és Zerindről érkező napközi otthonok versenyzői vettek részt. A negyvenöt elhangzott szavalatot – melyek között saját vers is volt – egy hattagú zsűri bírálta el, melynek elnöke Gyenge Béla atya volt. Az atya megköszönte a gyerekeknek a felkészülést, a bírálóknak a munkát. Elmondta, „a jók közül nehéz kiválasztani a legjobbat”, ám mivel ez volt a dolga, a zsűri végül sikeresen megbirkózott a feladattal.

 

 

A díjak átadása korcsoportonként történt, hiszen a résztvevők az első osztályosoktól kezdve a tizenkettedikes tanulókig bezárólag több korosztály is képviseltette magát. A székelyhídi napközisek egy első, egy második és egy harmadik díj mellett egy dicséretet is átvehettek, büszkévé téve ezzel felkészítőjüket, Galamb Erzsébetet, aki elmondta, hogy büszke az eredményre, minden gyerek nagyon jól teljesített és szépen szavalt, ezért dicséretet érdemel.
A verseny szünetében Búzás Eszter negyedikes tanuló oboázott, majd Várkonyi Szilvia művésznő előadásában a Csángó Miatyánkot hallgathatták meg az összegyűltek.

 

 

Cseh Tímea