Vidovenyecz Edina színművész  Ma-dalok című előadóestjének lehetett szem- és fültanúja a nagyérdemű a cukrászdában a székelyhídi magyar kultúra napi rendezvénysorozat nyitányaként. Érdeklődőkben nem volt hiány, a közönség soraiban szinte minden korosztály képviseltette magát, a felcsendülő magyar dalokat lelkes kislányok és még lelkesebb nagyfiúk együtt énekelték a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésznőjével. A közönség, amely hosszú tapssal hálálta meg a kitűnő előadást, néhány bájos kis történet segítségével bepillantást nyerhetett a színésznő mindennapjaiba is.

 

 

 

Vidovenyecz Edina elmondása szerint most többnyire lírai dalok feldolgozásával érkezett hozzánk, amelyek 99,99 százalékban magyar tollból és torokból születtek, egyetlen kivétellel (ami erősíti a szabályt), egy Barbra Streisand-dal magyar fordításával. „A színészet az egy olyan szakma, ahol nem lehet szabadságot kérni” – hangoztatta előadónk ezt az akár ars poeticának is beillő mondatot, a szebbnél szebb magyar dalok konferáló szövegei között.

 

 

A dalok meghitt hangulatot teremtettek a népes számú közönségtől zsúfolttá vált cukrászdában, kitűnő alapot adva az ezt követő karaokeestnek. A házigazda jóvoltából díjat is ajánlottak a legjobban teljesítő bátor jelentkezőknek , akik akár duóban, akár szólóban kipróbálhatták a hangjukat a színpadon, felbuzdulva az előttük fellépő művésznő dalösszeállításának sikerén.

 

 

Mészáros Klaudia